Létrehozva: 2017.04.13.

Ez a helyzet, nem kertel a kis Schumacher

Nyíltan beszélt a legenda fia.

Max Verstappen több, Lance Stroll egyelőre kevesebb sikerrel versenyez tiniként a Forma-1-ben. Előbbi 19, utóbbi még csak 18 éves. A tehetsége (és a háttere) alapján akár Mick Schumacher is kipróbálhatná már magát az autóversenyzés királykategóriájában. Mégsem teszi, és elismerte, hogy erre nyomós oka van.

A hétszeres világbajnok Michael Schumacher 18 éves fia számára egyelőre az első Forma-3-as szezon is nagy ugrást jelent. Habár az ő nagy álma is vb-címet nyerni a száguldó cirkuszban, de más utat választott, mint Verstappen és Stroll.

"Õk azt a lépést választották, hogy korán csatlakoznak a Forma-1-hez,

én azonban még nem vagyok kész erre.

Teszem a dolgom. Egyelőre bizonyítanom kell pilótaként, és még sokat kell javulnom"

- idézte Mick Schumachert a dpa német hírügynökség.

A "kis Schuminak" egyelőre nincs konkrét terve a Forma-1-es debütálásra, de a célja egyértelműen ez:

"A legjobbakkal akarom összemérni magam, márpedig azok mind a Forma-1-ben versenyeznek"

- mondta.

origo.hu

Lopott a boltban a Magyar Televízió egykori bemondónője

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

life.hu

Victoria Beckham ilyen valójában: kitálaltak a zárt ajtók mögötti viselkedéséről

hirtv.hu

Átfogó támadásba kezdett Oroszország

metropol.hu

Áll a bál a Bajnokok Ligájában! Kinyírta a bíró a PSG-t?

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

travelo.hu

Új szabadidős helyszín nyílik Budapest szívében

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Milyen ember az ilyen? Meggyalázta a foci elhunyt legendáját a kapus

OLDALVONAL

Szoboszlai után újabb válogatott focistát kaptak gyorshajtáson a 45 milliós autójával

OLDALVONAL

Rányitottak a mosdóban, vadító pózban találták a meztelenkedő Tiannát

OLDALVONAL

„Csodálom Rossit!” – Lanzafame a Fradiról, a Honvédról és a magyar válogatottról áradozott