RETRO RÁDIÓ

Ez már sok. Dárdainak szüksége van a távolságra

Ez már sok. Dárdainak szüksége van a távolságra
PB
Szerző
PB
Létrehozva2016. 12. 27. 09:00

A szakember pihen is itthon, de a focitól sem szakad el.

Dárdai Pál interjút adott a német Der Tagesspiegel cím lapnak. A Hertha BSC vezetőedzőjével készített beszélgetésből az nso.hu közölt egy rövidebb részletet.

A szakember jelenleg Magyarországon pihen, ahova sokszor autóval utazik Berlinből, most azonban repülővel tudott jönni.

"Egy magyarországi barátunk már két héttel ezelőtt elvitte a cuccainkat, az ajándékokkal együtt. Így mi csak egy-egy hátizsákkal utaztunk." -fogalmazott Dárdai.

A volt magyar szövetségi kapitány természetesen szót ejtett a szokásos évi disznóvágásról is.

"Karácsony második napján lesz a disznóvágás, amikor az egész család összegyűlik a nagymamámnál. Mindhárom gyereke visz egy disznót karácsonyra. Ez hagyomány nálunk. Egész évben hizlaljuk a malacot. A miénk hatalmas, 225 kilót nyom."

Dárdai elmondta, nagyon kellett már neki ez a pár nap pihenés, hisz kemény év áll a Hertha mögött, ráadásul az utóbbi napokban egyéb szörnyűségekkel is meg kellett birkózniuk.

"Kimerítő év volt, kicsit fáradt vagyok. Szükségem van a távolságra. A menedzserünk is tudja ezt. Ha akar tőlem valamit, SMS-t ír, én pedig visszahívom. De nem vagyok elérhető a nap huszonnégy órájában."

De bármennyire próbál elszakadni a futballtól, képtelen rá.

"Egy Pécs mellei kis faluban minden évben teremtornát rendezünk. Ezen indul a családi csapatunk, egy öregdiákcsapat a faluból, egy ifjúsági csapat, egy budapesti társaság és még két gárda, összesen hat csapat. Utána együtt vacsorázunk, de nem fontos, ki nyer. A játék öröme számít csak, és ami előtte és utána történik." - nyilatkozta Dárdai, akit szinte egymás után kérnek fel interjúra a német lapok.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.