RETRO RÁDIÓ

Súlyos beteg a magyar sztársportoló

Súlyos beteg a magyar sztársportoló
J.K.
Szerző
J.K.
Létrehozva2016. 10. 10. 10:15

Egy reggeli kávé után derült ki, hogy súlyos gond van a sportoló szívével. Csak a mûtét mentheti meg.

Sikert sikerre halmoz gördeszkás trükkjeivel és látványos képeivel Fekti Gergely, de most úgy néz ki egy időre búcsút kell intenie kedvenc hobbijának. A fiatal tehetségnél ugyanis szívnagyobbodást állapítottak meg az orvosok.

Minden egy kávé után kezdődött. Furcsa érzés volt, mintha szét akarna robbanni a testem

– idézte fel a rosszullét perceit Gergő. Belső remegés jött rá és forogni kezdett vele a világ.

– Beültem egy kád vízbe, remélve, hogy jobban leszek tőle, de elvesztettem az eszméletemet. Szerencsére nem voltam egyedül, így azonnal tudtak rajtam segíteni – mondta a fiatal sportoló, akiről végül a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben derült ki: komolyabb a baj, mint hitte.


Megijedtem, amikor megtudtam, hogy a szívemmel van valami baj. Reméltem, hogy egy kis pihenéssel orvosolható a probléma, ám sajnos nem így lett – mondta a %RIPOST%-nak Gergő.

A szívnagyobbodás leggyakoribb oka, hogy a nem megfelelően beállított magasvérnyomás-betegség miatt megvastagszik a szív bal kamrájának fala. Ez a vastagodás az aktív sportolóknál – amilyen Gergő is – természetes, ezt "sportszívnek" nevezzük. Ilyenkor az élettani igénybevételhez alkalmazkodik a szív: több vért szállít.

– A vizsgálatok alapján az elváltozás nálam nem természetes mértékű, sőt már gyógyszeresen sem gyógyítható, műteni kell. Ennek időpontját a napokban fogom megtudni – árulta el Gergő, aki fél ugyan, de mindent megtesz azért, hogy hamar meggyógyuljon. Életmódot váltott, semmi olyat nem eszik, ami káros lehet a szervezetének. Ahogyan ő fogalmaz: amint túl lesz ezen az időszakon, azonnal deszkára pattan.

Igaz, ehhez előbb vissza kell majd szerelnem a kerekeit, mert a párom első dolga az volt, hogy levette azokat a gördeszkáról

– nevetett a fiatal sportoló.

Már hat évesen deszkázott Gergő tehetségéről az árulkodik a legjobban, hogy az Amerikai Egyesült Államok legismertebb díjátadó cége, a Soul ID két képét 2015-ben, egy képét pedig 2016-ban az év 100 legjobb extrém sportban készült képei közé választotta. Öt hónapon keresztül listavezető volt Bokodon készült képével. A riders extrém sportokkal foglalkozó cégtől még a legextrémebb gördeszkás címet is elnyerte.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.