RETRO RÁDIÓ

Miért nem kell senkinek Nikolics?

Miért nem kell senkinek Nikolics?
mv
Szerző
mv
Létrehozva2016. 10. 19. 19:12

Nagyon úgy fest, hogy a klubjában is olyan szerepre kárhoztatják a magyar gólvágót, mint a válogatottban.

Tavalyi parádés produkcióját követően Nikolics Nemanja aligha számított arra, hogy kiszorulhat a Legia Varsó kezdőcsapatából. Márpedig a jelek arra utalnak, hogy megváltozott a státusza.

A magyar csatár leginkább a Bajnokok Ligája-szereplés miatt maradt a lengyel csapatnál, ám a várva várt összecsapáson, a Real Madrid elleni derbin csak csereként kapott lehetőséget. Nem titkolta csalódottságát:

"Nem gondoltam, hogy a kispadon fogok kezdeni, pláne egy ilyen meccsen. Nem mindennap adódik olyan lehetőség egy játékosnak, hogy a Real Madrid ellen futballozzon. Úgyhogy sajnáltam nagyon."

Nikolics mást is mondott, ami szintén elgondolkodtató a helyzetét illetően.

Nikolics Nemanja"Sajnos nincs is időnk nagyon edzeni, sok mérkőzést játszunk, alig tudunk gyakorolni, így pedig

nehéz kiismerni az új edzőt.

A tréner, Jacek Magiera szeptember 24-én vette át a csapat irányítását. Eddig négy tétmérkőzést játszott vele a Legia, az első három alkalommal rendre lecserélte Nikolicsot, Madridban pedig mellőzte őt a kezdőcsapatból.

Nikolics NemanjaTalán Nikolics ugyanarra a sorsra jut klubjánál, mint a válogatottnál? Bernd Storck szövetségi kapitány akkor sem favorizálta őt, amikor Nikolics bajnoki címet szerzett, Lengyel Kupát nyert és ő lett mindkét sorozat gólkirálya.

Könnyen lehet, hogy Magiera is legyint az eddigiekre, és versenyt hirdetett. Ami pár hónapja még elképzelhetetlennek tűnt, arra most egyre több jel utal: Nikolicsnak immár nincs betonbiztos helye Varsóban, Miroslav Radoviccsal és Odjidja-Ofoe-val küzdhet.

Mégis jobban járt volna, ha nyáron klubot vált?

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.