RETRO RÁDIÓ

Kiderült, miért bukott le Sarapova

Kiderült, miért bukott le Sarapova
vav
Szerző
vav
Létrehozva2016. 03. 21. 19:10

A lett gyógyszergyártó közleménye magyarázat a sportolók százainak doppingvétségére. Hónapokig tarthat, míg kiürül a szervezetbõl a meldonium.

Már több mint száz sportoló bukott meg az elmúlt hetekben a január elseje óta tiltólistán lévő meldonium miatt – köztük a legnagyobb név a korábbi világelső teniszezőnőé, Marija Sarapováé. A lett Grindeks gyógyszergyártó cég közölte: hónapokig is eltarthat, amíg a szer kitisztul a szervezetből. Vélhetően ez az egyik oka annak, hogy ennyien bajba kerültek azok közül, akik élsportolóként éltek a jótékony hatásaival.

Köztük van Julija Jefimova, az oroszok világ- és Európa-bajnok úszója is. Számára visszaesőként végleges eltiltás lehet a büntetés, mivel korábban már volt doppingvétsége (2013 novembere és 2015 februárja között nem versenyezhetett). Persze ő most tagadja a doppingolást:

Másfél évet hagytam ki a saját hülyeségem miatt, azóta nagyon odafigyelek arra, hogy milyen szereket fogyasztok. Garantálom, hogy minden, amit bevettem, engedélyezett volt

- mondta a sportolónő az orosz televízióban, majd hozzátette: a tiltólista év eleji bővítését követően azonnal leállt a szívgyógyszerként is használt, meldonium-tartalmú Mildronat fogyasztásával.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.