RETRO RÁDIÓ

Újabb magyar csoda Londonban: a kézilabdás London Angels!

Újabb magyar csoda Londonban: a kézilabdás London Angels!
Sz. Z.
Szerző
Sz. Z.
Létrehozva2015. 07. 19. 19:41

Lassan igazi márkanév lesz a nevük. A csak magyarokból álló, londoni kéziseknek már két csapatuk is van!

Londonban nem csak a lányok Angyalok. Az angol fővárosban élő magyarok két éve alapították meg női kézilabda-csapatukat, a London Angelst.

A gárda a másodosztályból indulva mostanra harmadik lett az élvonalban, a sikeren felbuzdulva pedig már szervezik a férfi együttest is.

Csak a nemek változnak, a név nem.

Az Angels már jól bejáratott márkánk, ehhez ragaszkodunk a férfiaknál is

- mesélte Kondor Gábor csapatvezető, aki egyben edzője is a gárdának.
Hogy lehet valaki tagja az együttesnek? Egyetlen kritérium van, a csapatba csak magyarokat fogadnak be. Az együttest az internet és a közösségi oldalak segítségével szervezik, teljesen amatőr játékosokat várnak. Sőt, még maguk a kézisek fizetnek tagdíjat, ami körülbelül havi 20 font, azaz mintegy 8800 forint.

A lányok jelenleg hetente kétszer edzenek, a fiúknál a kezdetekben csak egy gyakorlás lesz

- mondta Kondor, aki maga is felszolgálói munkája mellett irányítja a csapatát. Állítja, minden szabadidejét az Angyalok teszik ki, ha egy nap 48 órából állna, azt is végigdolgozná.

 

Ahogy a videón is látszik, szurkolói is vannak a csapatnak:

Megérkeztünk. A szurkolok mar melegitenek

Posted by London Angels Handball Club on 2014. október 19.


Az újonnan alakuló férficsapat a harmadosztályban kezd majd, innen próbál a nők példáját követve magasra törni.

Azt tudni kell, hogy a férfi mezőny erősebb a nőinél, nehezebb dolgunk lesz

- fogalmazott Kondor, aki hozzátette, a kupában is elindulhatnak az Angyalfiúk.

A tagdíjból a versenyeztetést állják, külön kell fizetni a terembérletért, a játékvezetőkért, illetve az idegenbeli utazásért.
A hölgyek már egy fokkal feljebb léptek, ők bronzérmesként angol színekben a nemzetközi kupában is elindulhatnak. Ehhez 10 ezer font kellett, de a Magyar Kézilabda Szövetségnek köszönhetően összejött a pénz, így a csapat ott lehet a Challenge-kupában.

Szívünk szerint örülünk, hogy magyar együttes ellen biztosan nem kell itt játszanunk

- mondta a vezető, aki hozzátette, jó lenne egy-két kört menni a sorozatban.

A női csapat egyébként annyira fejlődik, hogy Kondor Gábor már lehetséges szponzorokkal tárgyal, és nem kizárt, hogy idén nyáron pénzért már neves kézist is igazolhat a csapat. Persze csakis magyart...

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.