
Merre lehet? Napok óta nem találják a 27 éves Nikolettet
Nikolettet már öt napja nem látta senki. A lány eltűnése körül ráadásul rengeteg a furcsaság.
Már öt napja, hogy nyom nélkül eltűnt a 27 éves K. Nikolett, akinek az eltűnése miatt a Monori Rendőrkapitányság folytat körözési eljárást. A Bors információi szerint Nikolettnek 2025. szeptember 7-én veszett nyoma, miután túrázni indult a Rám-szakadékhoz: erről a szeretteit is tájékoztatta. Miután a túrát biztonságosan befejezte, még felhívta a párját telefonon, ám hajnalban nyom nélkül eltűnt. Azóta sem találják.

Nagy Laci eltűnt kereső a Borsnak számolt be az eltűnés részleteiről. Mint mondta, Nikolett tömegközlekedéssel indult el túrázni, mivel autója nincsen, azt viszont senki sem tudta, pontosan hová ment.
Két lehetőség jött szóba, de végül kiderült, hogy a Rám-szakadékhoz ment vasárnap. Itt mérték be a telefonját a rendőrök utoljára. Sikerült felvennem a kapcsolatot a családjával is, így közelebbi képet kaptunk a részletekről. Elmondták, hogy Nikolett a túrát biztonságosan teljesítette, ugyanis este nyolc óra körül még írt a barátjának, hogy minden rendben van vele. Ezt követően hajnali kettő körül volt az utolsó beszélgetése a párjával, elköszönt tőle, jó éjszakát kívánt neki. Így a férfinak is úgy tűnt, hogy minden rendben. Azonban itt van egy furcsaság. Nyolckor még bemérték a telefonját, de hajnalban már nem, így a jó éjt üzenetet, vélhetően nem a telefonjáról írhatta
- árulta el Nagy Laci.
A lány egyébként a túrát követően három helyre is mehetett volna aludni: a saját albérletébe, a barátjához - aki ekkor Prágában volt vásárolni -, valamint a szüleihez, ám egyik helyre sem érkezett meg. Nikolettet ráadásul az eltűnése előtti időben hívta egy szám, az ismeretlen hívót azonban a rendőrség sem tudta lenyomozni, így rejtély, ki próbálta meg elérni őt.
Nikolettet továbbra is nagy erőkkel keresik
A lány eltűnésére akkor derült fény, amikor hétfőn reggel nem jelent meg a munkahelyén, és ekkor a telefonja már ki volt kapcsolva. Nagy Laci hozzátette, a fiatal nőnek nem volt pszichés vagy szerelmi problémája, beteg sem volt.
Mi folytatjuk a keresést! Minden erőnkkel azon leszünk, hogy Nikolett hazatérhessen
- tette hozzá az eltűnt kereső.
K. Nikolett a személyleírás szerint 160 centiméter magas, vékony testalkatú, sötétbarna hajú: a fotóját IDE KATINTVA lehet megtekinteni!







