RETRO RÁDIÓ

Rohantak a mentők: klórgáz mérgezett a pesterzsébeti uszodában

Létrehozva2025. 02. 05. 16:23
Frissítve2025. 02. 05. 17:29

A mentősök több embert elláttak, két vendéget kórházba kellett vinni. Az épületben klórgáz szabadult fel.

Mentősök és tűzoltók érkeztek szirénázva február 5-én, a délutáni órákban a pesterzsébeti Zodony utcába. A helyi uszodához vonultak, amit pánikszerűen hagytak el a vendégek, miután furcsa, szúrós szagra panaszkodtak. Lapunk úgy tudja, nem véletlenül: az épületben ugyanis klórgáz szabadult fel

klórgáz
Az uszodában klórgáz szabadult fel, két vendéget kórházba kellett vinni   Fotó: Pesterzsébet Önkormányzata

Vegyszerfeltöltés közben szabadult el a klórgáz

A Metropol úgy értesült, hogy nyolc ember lett rosszul a gáztól, közülük hatot a helyszínen láttak el, míg két embert kórházba kellett szállítani. Mindez leginkább elővigyázatosságból történt, állapotuk ugyanis szerencsére nem súlyos. Az uszoda elárulta, hogy a mérgezés a vegyszerek feltöltése közben történhetett.

13 óra körül a pesterzsébeti uszodában, sajnálatos módon a vegyszerek feltöltése közben, az üzemeltetőn kívül álló okokból, klórgáz szabadult fel. Az előzetes vizsgálatok szerint a probléma a vegyszerek feltöltését végző szállító hibájából következett be

 - szögezte le Pesterzsébet Önkormányzata. Hozzátették, hogy a területen ekkor több gyerek és felnőtt is úszott, ők azonban időben, szinte azonnal elhagyták a helyszínt, míg a Katasztrófavédelem munkatársai átszellőztették az épületet.

Az OMSZ munkatársai minden érintettet megvizsgáltak, 2 felnőttet megfigyelésre kórházba szállítottak. Az uszodában tartózkodó gyermekek esetében szerencsére nem volt szükség kórházi ellátásra

 - mondták, hozzáfűzve: az uszoda egyelőre zárva tart, a hét második felében fog kinyitni. Lapunk az üggyel kapcsolatban felkereste az Országos Mentőszolgálatot is, ahol megerősítették: valóban két felnőttet vittek kórházba:

A helyszínről egy 50 év körüli nőt és egy 50 év körüli férfit mérgezés tüneteivel szállítottak bajtársaink kórházba

 - mondta el a Ripostnak Kecskés Lilla, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs szervezője. 

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.