RETRO RÁDIÓ

Élete képét akarta elkészíteni: halálba zuhant egy turista

KL
Szerző
KL
Létrehozva2024. 10. 28. 13:20

A férfit kórházba szállították, de az életét nem tudták megmenteni.

Tragikus módon életét vesztette egy kiránduló, miközben egy szelfit akart készíteni egy kolumbiai turisztikai látványosságnál.

rendőrség, police, sziréna
A rendőrség vizsgálatot indított az eset kapcsán Fotó: Unsplash.com (Képünk illusztráció)

A 35 éves Tobias Fischer október 19-én a dél-amerikai ország Tatanga körzetében túrázás közben vesztette életét. Helyszíni beszámolók szerint a férfi szelfit akart készíteni a Dumbira erdőben, a háttérben a tengerrel, amikor elvesztette az egyensúlyát és lezuhant egy szakadékba.

Később más túrázók találtak rá, akik azonnal értesítették a mentőket. A férfit ezután kórházba szállították, de az életét már nem tudták megmenteni, megállt a szíve. A kiránduló halálát balesetnek minősítették.

Úgy értesültünk, hogy a turista séta közben leesett egy magas helyről, és más túrázók segítettek rajta, de az életét már nem tudták megmenteni a kórházban

- mondta a rendőrség szóvivője a helyi médiának.

Úgy vélik, hogy a turista a hónap elején érkezhetett Kolumbia Santa Maria területére, ahol a strandokat és hegyeket akart felfedezni. A jelentések szerint a családját értesítették a tragédiáról, akik együttműködnek a hatóságokkal a holttest hazaszállítása érdekében - írja a Mirror.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.