RETRO RÁDIÓ

Fél órát sem adtak az orvosok a halál küszöbén álló anyukának

Piréz
Szerző
Piréz
Létrehozva2024. 02. 14. 12:00

Azt mondták, ideje elbúcsúznia a gyerekeitől.

Az ausztrál Janice Taylor a perthi tekeklubból indult haza, amikor éles szúrást érzett a lábujján. Azt hitte, hogy egy pók vagy méh csípte meg, néhány órával később azonban már az életéért küzdöttek az orvosok.

mentő, beteg, kórház, elsősegély
Fotó: Unsplash.com (Képünk illusztráció)

A fejem forgott, az agyam lüktetett, nem tudtam mozgatni a lábam

– idézte fel azt a rettenetes napot, amikor a sürgősségire szállították. A kórházban először azt hitték, hogy szívproblémája van, később azonban az arca is elkékült, majd vérezni kezdett. Hét óra telt el, mire az orvosok rájöttek, hogy a szokatlan tünetek oka kígyómarás. A vérképből az is kiderült, hogy a világ második leghalálosabb kígyója marta meg, amelynek mérge elvékonyította a vérereit, és olyan ütemben pusztította a testét, hogy már lemondtak róla. 

Hajnali 5-kor azt mondták, hogy fel kéne hívnom a gyerekeimet, mert nem biztos, hogy 20 perc múlva még képes leszek beszélni velük

– mondta el a 9com-nak a halálra rémült anyuka.

Az ellenméreg azonban szerencsére hatott, így a nő végül túljutott az életveszélyen. Arcát és karját viszont még egy hét elteltével is mélylila zúzódások és hegek borították, és egyik szemét még az interjú készítésekor sem tudta kinyitni. 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.