RETRO RÁDIÓ

Megbilincselt férfi halt meg Gödön: rendőri intézkedés közben vesztette életét

Piréz
Szerző
Piréz
Létrehozva2023. 12. 01. 16:10

Hatósági vizsgálat indult az eset kapcsán.

A Dunakeszi Rendőrkapitányság járőrei 2023. november 30-án késő este igazoltattak egy sofőrt Gödön, akiről tudták, korábban eltiltották a járművezetéstől.

Gödön igazoltattak egy vezetéstől eltiltott sofőrt (Képünk illusztráció)  Fotó: Lakatos Péter

A rendőröket látva a férfi megpróbált elhajtani, de nem sikerült neki. A kocsiból viszont nem volt hajlandó kiszállni, támadólag lépett fel az egyenruhásokkal szemben. Ellenállását végül megtörték, megbilincselték és a járőrautóba ültették. Ezután átvizsgálták a kocsiját, amelyben kábítószergyanús anyagokat találtak. Az addig folyamatosan őrjöngő férfi egyszer csak hirtelen elhallgatott. Eszméletét vesztette, életjelet nem mutatott, így a rendőrök azonnal hívták a segélyvonalat, és addig is megkezdték az újraélesztését. A kiérkező mentők azonban már nem tudtak segíteni, a férfi a szakszerű ellátás ellenére a helyszínen elhunyt.

A haláleset körülményeit a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében, szakértők bevonásával vizsgálja. Ezzel párhuzamosan folyamatban van a rendőri intézkedés kapcsán indított parancsnoki kivizsgálás is – közölte a police.hu.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.