RETRO RÁDIÓ

"Vártam, de nem jött többé haza" - zokogva könyörgött az áldozat menyasszonya a gyilkos magyar testvérpárnak

B. T.
Szerző
B. T.
Létrehozva2023. 12. 02. 15:05

Csak a testvérpár tudja, hol van a meggyilkolt osztrák férfi holtteste.

Mint arról a Ripost már korábban is beszámolt, igencsak rejtélyes, holttest nélküli gyilkosság tartja lázban Salzburgot már január óta. Ekkor tűnt el egy osztrák férfi, akinek a haláláért és holttestének eltüntetéséért vélhetően egy magyar testvérpár a felelős, akik most bíróság elé is álltak az ügyben. 

A kocsit később megtalálták a testvérpárnál, a holttestnek viszont azóta sincs nyoma   Fotó: LPD Salzburg

Mint azt megírtuk, a 31 éves salzburgi férfi, Mohanad A. BMW X6-os kocsiját hirdette meg egy közösségi oldal adásvételi csoportjában, amire a magyar páros jelentkezett. Találkoztak is a megadott helyen, a salzburgi pályaudvar mélygarázsában, azonban Mohanad ezután szőrén-szálán eltűnt, ahogyan a kocsija is. A férfi szerelme elmondta, hogy már ez is nagyon különös volt:

Furcsa volt az egész. Nem kértek próbavezetést, nem alkudtak az árból, és éjszakára beszélték meg a találkozót

 - mondta a zokogó nő a bíróság csütörtöki tárgyalásán. Mint mondta, akkor kezdett igazán aggódni, mikor a férfit aznap már nem tudta elérni, mivel idő közben telefonját is kikapcsolta: 

A freilassingi pályaudvaron vártam rá. Normális esetben, ha nem ér oda, mindig szól, ezért kezdtem el aggódni, amikor nem jelentkezett

 - mondta a férfi menyasszonya szomorúan a tárgyalás csütörtöki napján. Szerelme ekkor már vélhetően nem élt, de ezt akkor még senki, a rendőrség sem tudta. Csupán két héttel később fogták el a magyar testvéreket, miután valaki aktiválta Mohanad addig lemerült telefonját. A BMW még ekkor is náluk volt, ahogyan a férfi telefonja is, a körülményeket pedig tovább súlyosbította, hogy a kocsi csomagtartójában megtalálták Mohanad vérét és karóráját, melyen még az idősebb, 26 éves magyar férfi DNS-ére is rábukkantak. 

A holttestet viszont azóta sem találták meg, a 20 és 26 éves magyar testvérpár pedig makacsul hallgat, azt sem árulták el, hogy pontosan mi történt Mohanaddal. Egészen idáig, a tárgyaláson ugyanis a fiatalabbik testvér elárulta: valójában egy vita kerekedett a kocsi adás-vételekor, amely egy végzetes dulakodásba torkollott a pályaudvar lépcsőházában. 

A férfi barátnője szinte végig zokogta az egész tárgyalást, a Krone szerint végig a kezébe temette az arcát, úgy sírt lehajtott fejjel:

Egész éjjel vártam rá. Vártam és folyamatosan hívtam, de nem jött

 - idézte fel sírva annak a tragikus estének az emlékét. A fivérek azonban ennek ellenére, továbbra sem árulják el, hol tüntették el Mohanad holttestét. Azonban ha bebizonyosodik a bűnösségük, akkor 20 éves vagy életfogytiglani büntetést is kaphatnak. 

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.