Létrehozva: 2023.09.24.

Most érkezett: embercsempész okozott balesetet a Fővám térnél - kilencen sérültek meg

Két nap alatt két súlyos balesetet is okoztak a menekülő embercsempészek.

Az elmúlt két napban két embercsempész is kis híján horrorbalesetet okozott: az egyikük az Csongrád-Csanád vármegyei Pusztamérgesen, míg másikuk a főváros szívében, a Fővám téren, Budapesten. 

Két nap alatt két embercsempész okozott súlyos balesetet - Fotó: Pexels (illusztráció)

Információink szerint az embercsempész éppen Budapesten hajtott keresztül a kocsijával, amikor a Fővám térnél elvesztette uralmát a kocsija felett, kisodródott, és az útteste oldalának csapódott. Sietsége nem volt véletlen, lapunk ugyanis úgy tudja, hogy az autót egy embercsempész vezette, aki majdnem egy tucat személyt szállított, akik közül kilencen meg is sérültek a balesetben. Közülük két embert súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba, heten pedig könnyebben megúszták a hatalmas csattanást. Lapunk az üggyel kapcsolatban felkereste az illetékes rendőrséget, válaszuk esetén cikkünket frissítjük. 

A héten már a második csempészbaleset volt

Alig egy nappal korábban Pusztamérgesen történt elképesztő baleset: ott egy nagy sebességgel száguldó embercsempész sodródott ki a település egyik kanyarjában, a Petőfi utcában. A Délalföld Infó úgy tudja, hogy a lendület akkora volt, hogy a sofőr először fékezés nélkül csapódott egy ház kerítésének, ahol először kitört egy gázcsonkot, majd az udvaron keresztül tovább vágódott a szomszédba, ahol nekicsattant egy, az udvaron parkoló kocsinak. 

A döbbent lakók elmondása alapján ezután közel 13 ember szállt ki a kocsiból, akik a kerítésen keresztül átugrálva futottak el a közeli erdő keresztül, miközben egyikük még egy telefont is elhagyott, másikuk pedig a helyi polgárőrök kapták el később. 

A baleset hatalmas felfordulást okozott, ugyanis a robbanásveszély miatt a környéket le kellett zárni, így bár szerencsére személyi sérülés nem történt, az anyagi kár jelentős. 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek