RETRO RÁDIÓ

Zebrán gázolt el három gyereket a száguldó autós Borsodban – Videó

K.C.
Szerző
K.C.
Létrehozva2023. 07. 21. 06:50

A fiatal autós nem gondolkozott, az előtte megálló autó és a záróvonal sem állíthatta meg.

A zebrán ütött el három kisgyereket egy szabálytalan sofőr a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Rátkán. Épp két kislány és egy kisfiú sétált át a zebrán, a biciklijüket és rollerüket tolva maguk mellett. 

Ennél a zebránál gázolt a fiatal sofőr / Fotó: Tények

Egy arra haladó kocsi megállt, hogy átengedje őket, mögötte érkezett a fiatal férfi, aki kikerülve a várakozó sofőrt, átlépve a záróvonalat elütötte a három gyereket a zebrán. Egyikük, egy tízéves kislány súlyosan megsérült, őt kórházba vitték. A szintén két tizenéves fiú sokkot kapott, amiért végig kellett nézniük, ahogy barátjukat elsodorja a kocsi. 

A Tények úgy tudja, hogy a fiatalok a játszótérről tartottak hazafelé, amikor át akartak kelni az úton. 

„A baleset helyszínére azonnal több mentőegység is érkezett. A bajtársaim egy tízéves kislányt felsővégtag sérülésekkel helyszíni ellátást követően kórházba szállítottak” – nyilatkozta a mentős szóvivő. 

A zebra előtt figyelmeztető tábla és jól látható felfestés is van. A gázoló férfi ellen eljárás indul.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.