Létrehozva: 2023.07.20.

Hullarészegen autózott a rendőrségre vallomást tenni a vezetéstől eltiltott, berúgva karambolozó magyar sofőr

Besörözve rója az osztrák utakat egy magyar sofőr, aki még a kihallgatásásra is tökrészegen, autót vezetve érkezett.

Részegen okozott kisebb balesetet egy magyar sofőr Ausztriában. Tette után a szonda elszíneződött, a vezető el is ismerte a felelősségét, elmondta, mennyit és mit ivott, így a rendőrök, bár alaposan besörözött állapotban volt, nem csukták le. Elvették a jogosítványát, és megkérték, zárja le az autóját, majd buszozzon haza. Így is történt. Néhány héttel később pedig kipostázták neki az idézést, hogy a rendőrségi eljárás keretében, mielőtt elmeszelik, őt is meghallgassák.

Police car with blue light
Berúgva ment a rendőrökhöz a karambolozó magyar sofőr Fotó: JENS BUTTNER / AFP

Érdekesre sikeredett a kihallgatása

Mindez a 62 ezer lakosú felső-ausztriai Wels városában történt, az ottani rendőrkapitányságon volt jelenése a szabálysértő autósnak. Aki időben meg is jelent, bár az ügyeletes tiszt már gyaníthatta, nem szokványos meghallgatásnak néznek elébe, ugyanis a vezetéstől eltiltott férfi az épület elé parkolt be az autójával. Kissé nehezen, de kipréselte magát az ajtón, majd a bejáratnál eligazításra várt. Itt tűnt fel az ügyeletesnek, hogy szereplőnk csontrészegen érkezett. Azért tettek egy próbát vele, és megpróbálták szóra bírni, mielőtt újból megbüntetnék. Most sem ellenkezett, beismerte, hogy ivott, és engedély nélkül vezetett, a jegyzőkönyvet aláírta, így ismét elengedték. A férfi hazafelé megint buszra szállt, mivel a kocsiját a parkolóban kellett hagynia. Ebben az ügyben hetek múlva fog kapni egy idézést. Kérdés, hogy arra mivel és milyen állapotban érkezik meg.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

vg.hu

Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

travelo.hu

Romantikus autós túrák Európa legszebb útvonalain - Tartsatok velünk!

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

"Levert a víz, amikor kiszámoltam, mennyibe kerülnek a gyerekeim"

KÜLFÖLD

Megkongatták a vészharangot: új világjárvány fenyeget, zombivírus szedheti áldozatait

KÜLFÖLD

Horror a vidámparkban, leállt az 5 hónapos baba szíve

KÜLFÖLD

III. Károly király barátai kitálaltak: ezt mondta nekik az uralkodó az állapotáról