Marics Peti
Egy személyautó elütött egy kerékpárost, majd összeütközött egy másik autóval az Árpád hídon.
Éjfél után 45 perccelegy Pest felől Budára tartó autós elgázolt egy biciklist, majd egy másik kocsival is ütközött. A balesetben többen megsérültek, a biciklis pedig később a kórházban életét vesztette.
A Bors úgy tudja, egy Mercedes és egy BMW haladt száguldott a Göncz Árpád tér felől az Árpád híd irányába. Azonban ott az egyik sofőr elvesztette az uralmát a kocsi felett, és a két autó összeérhetett. Ettől az autók irányt változtattak, egyikük pedig átszakította a szalagkorlátot, ahol elütött egy éppen arra tekerő kerékpárost.
Úgy tudni, olyan erővel ütötte el az autó a kerékpárost, hogy annak két végtagja is leszakadt, az autó kereke pedig kitört a helyéből, és az út másik oldalára csapódott. A két kocsi ezután pörögve, több mint száz méteren át csúszott tovább, majd összeütköztek, az egyik kocsi pedig a tetejére borult.
Az életveszélyesen megsérült kerékpáros életét a helyszínen próbálták megmenteni, sokáig küzdöttek érte, kórházba szállították, de a sérülései olyan súlyosak voltak, hogy életét vesztette. A rendőrség a helyszíni szemle alatt a hídon mind a két sávot lezárta, az eset körülményeit jelenleg is vizsgálják.