3 hónapja

Bíróság előtt omlott össze Ferenc, a gyilkos egyetemi tanár

A volt egyetemi tanár agyonverte élettársát, Beátát, majd holttestét egy zsákba rejtette.

Mint arról a Ripost beszámolt, Erdélyt felkavarta annak a fiatal magyar nőnek az esete, akinek tavaly májusban veszett nyoma. Eltűnése után nem sokkal már csak a holttestét találták meg Kolozs és Bihar megye határán, Nagybáród és Báródsomos között egy szemeteszsákba csomagolva, az úttól 200 méterre, egy benzinkút mögött. 

A férfit hatalmas készültség közepette fogták el és kísérték a fogdára - Fotó: YouTube

Hamarosan kiderült, hogy brutális gyilkosság áldozata lett, az elkövető pedig nem más volt, mint Boné Ferenc volt egyetemi tanár, Beáta élettársa, akit nem sokkal később egy forgalomból kivont tehervagonban találtak meg.

 Letartóztatása után mindent bevallott. Azt állította, hogy egy dührohama közepette végzett Beátával. Hamarosan arra is fény derült, hogy a férfi hírhedten agresszív volt: korábbi barátnőit is bántalmazta, amiből rendőrségi ügye lett, egyetemi állását is emiatt vesztette el. 

Ferenc ezután a szamosújvári börtönbe került, azóta ott tartják előzetes letartóztatásban, tárgyalássorozata pedig azóta folyik. Nemsokára ítélet is születik az ügyben, június 6-án ugyanis utolsó tárgyalását tartották az ítélet előtt. Bár a férfi ügyvédje, Dan Iovănaș kihangsúlyozta, hogy Ferencnél pszichés betegséget is megállapítottak, emellett azt is megjegyezte, hogy a férfi azonnal beismerte tettét, így az ügyvéd engedményeket kért Ferenc büntetését illetően. 

Az ügyészt azonban nem hatották meg a védő szavai, és kiszabható legmagasabb büntetést, 20 évet kért a férfire.

 A Maszol megírta, hogy a Beátát és családját képviselő ügyvéd is felszólt: Máté András Levente elmondta, hogy a család összeroppant a történtek után, a gyilkosság pedig teljesen tönkretette őket, akik még mindig nem heverték ki a sokkot. 

Utolsó szó jogán Ferenc is felszólalhatott. 

A férfi remegő hangon, akadozva beszélt, és azzal védekezett, hogy a történtekkor súlyos egzisztenciális válságban és depresszióban szenvedett, korábban pedig pszichiátriai kezelés alatt állt.

 Azt viszont beismerte, hogy a gyilkosság idején nem kezelték, de még csak arra sem emlékszik, hogy pontosan hogyan érezte magát akkor. Állítása szerint a történtek után összeomlott és nagyon sajnálja már, amit tett. 

Az ítéletet július 6-án hirdetik ki. 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nincs menekvés, embertelen, gyilkos forróság jön

origo.hu

Kár volt a bikini a Baywatch sztárjára, így is kilátszik mindene - kép

borsonline.hu

Zavarba ejtő videó került elő a Fekete Vonat Beatjéről, félmeztelenül kelt ki magából az V. kerület kellős közepén

magyarnemzet.hu

Kalasnyikovval lőtték az embercsempészek a magyar járőröket + videó

ripost.hu

Így mosd ki a konyharuhát, ha azt szeretnéd, hogy újból fehér legyen

mandiner.hu

Az alacsony, kövér diktátor és a tehetségtelen …nyalók

origo.hu

Újabb utazásra vitte gazdag barátja Berki Mazsit

mindmegette.hu

Meghökkentő videó: így sütik a pékárukat a Lidlben

she.life.hu

Nem várt problémákat okozhat a tanévkezdés miatti stressz(x)

life.hu

Minden létező gyógymódot kipróbáltál, időről időre mégis visszatér?

origo.hu

Így gondoskodik a legnehezebb időszakban is vásárlóiról a Lidl(x)

life.hu

Mozgásszervi panaszok? A BMM ortopéd és reumatológus szakorvosai segítenek(x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Akciófilm a VIII. kerületben: menekülés közben zuhant le az erkélyről a boltban tomboló férfi

POLITIK

Járdán parkolás? Buszsáv? Mozgássérült parkoló? Karácsony Gergelyt nem érdekli a KRESZ

POLITIK

Felrobbant egy ház Esztergomban, egy TEK-es meghalt...

POLITIK

Az OTP feljelentette Karácsony Gergelyt és mozgalmát

NÍNÓ

Döbbenet: kocsikat zúzott le, közben barátnőjét is megverte a szentendrei ámokfutó

NÍNÓ

Holtan találtak egy munkást a felújítás alatt lévő budapesti lakásban

NÍNÓ

Embercsempészt fogtak a rendőrök: 11 migránst szállított

NÍNÓ

Iskola égett Budapesten, menekítették a gyerekeket