tóth gabi
Az áldozatok közül sokan mélyaltatásban vannak, néhányan pedig műtétre várnak.
Az egész országot megrázta a május 15-én délelőtt a szlovákiai D2-es autópályán történt tragikus baleset, ahol egy magyar turistabusz egy kamionba rohant.
A balesetben 59-en megsérültek, egy ember pedig életét vesztette. Kiderült, hogy az áldozat a busz 56 éves váltósofőrje volt, azt azonban nem tudni, hogy a baleset idején ő, vagy a társa vezetett-e?
Az sem tudni pontosan, hogyan történt a baleset. Elsődleges információk szerint a kamion sorolt ki a leállósávból, és nem vette észre a külső sávban éppen Prága felé haladó buszt, míg később már azt mondták, hogy a magyar sofőr aludhatott el a kormány mögött, így rohant bele a kamionba. Az viszont bizonyos, hogy a helyszínen apokaliptikus állapotok uralkodtak: a sérültek egy része ugyanis a buszba vagy a kamion alá szorult, őket a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk, a sérülteket pedig - egy szemtanú szerint - az ablakon keresztül kellett kimenteni. A mentőhelikopterek és az esetkocsik több fordulóval szállították kórházba az embereket.
A baleset könnyebb sérültjeit mentesítő buszokkal hozták haza, többen azonban még mindig kritikus állapotban, lélegeztetőgépen, műtétre várva vagy éppen altatásban fekszenek a kórházakban. Úgy tudni, hogy a súlyos, életveszélyes és kritikus állapotú sérülteket öt intézményben ápolják: a Pozsonyi Egyetemi Kórházban 12 páciens fekszik, ebből 8 súlyos, 3 kritikus állapotban, lélegeztetőgépen van. Skalicára 4 súlyos sérültet szállítottak, ők mind 70 és 78 év közöttiek, míg Malackyban 4 utas vár műtétre, egyet pedig altatásban tartanak.
A Metropol információi szerint a buszon javarészt budapesti és miskolci nyugdíjasok utaztak, a miskolciak egy része egy helyi nyugdíjasklub tagjai. Az önkormányzat mindenben segíti az érintett, aggódó családokat, mint elmondták, több embert már hazaszállítottak, őket a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórházba vitték. Többen azonban még mindig kint fekszenek, az ő hazaszállításukban is segítséget nyújtanak:
Jelenleg is azon vagyunk, hogy a mentő induljon el még egy sérültért, ugyanis ő csak azzal szállítható
- mondta Cseléné Figula Edina, Miskolc városának önkormányzati képviselője, aki hozzátette, hogy ketten vannak mélyaltatásban, hárman pedig súlyos állapotban. Azt is elmesélte, hogy nem csak önkormányzati szinten, de ő maga, személy szerint is felajánlotta segítségét a családoknak. Egyelőre azonban nem kértek külön segítséget, a családok összefogtak:
„Összefognak, segítik egymást. Akik kint vannak, ők kint, akik pedig itthon, ők információkkal. Az egyik hozzátartozó viszont pont a mai napon, a mentő kijuttatásában kért segítséget” - mondta.
Ők mindenben igyekeznek megkönnyíteni a családok helyzetét, segítenek ebben a szörnyű helyzetben, ahol csak tudnak:
Az a legkevesebb, hogy segítünk. A lényeg, hogy legyen mindenki jól és itthon
- hangsúlyozta a miskolci képviselő.
Az ismerősök és a családtagok egy része kiutazott, még többen itthonról izgulnak szerettük és barátaik életéért:
„Több ismerősöm is a buszon ült, de semmit nem tudok az állapotukról, idegőrlő ez az egész. Minden percben azt várom, hogy megtudjak valamit, de addig csak annyit tehetek, hogy imádkozok értük és a csodáért, hogy felépüljenek” - mondta a Metropolnak egy nyugdíjas. Hozzátette, bízik abban, hogy az orvosoknak sikerül megmenteni a kritikus sérültek életét:
„Minden hitünk az orvosokban és a Jóistenben van” - szögezte le. Egy családanya kommentben jelezte: édesanyja is a buszon ült, jelenleg lélegeztetőgépen van:
Anyukám a súlyos sérültek között, lélegeztetőgépen van. A konzulátust hívja mindenki, ott adnak információt. Több társát ma hazahozzák, de sajnos nem tudok mindenkiről, öt külön kórházba vitték őket
- írta az asszony.