RETRO RÁDIÓ

A magyar nagykövetség segíti a szlovákiai buszbaleset sérültjeit - Videó

Piréz
Szerző
Piréz
Létrehozva2023. 05. 15. 17:24

A halálos áldozaton túl 8 sérült állapota kritikus.

Főleg budapesti és miskolci nyugdíjasok utaztak azon a buszon, amely Pozsony közelében szerencsétlenül járt. Összesen 59-en voltak a fedélzetén, de az utaslista még nem került elő, ezért egyelőre nem tudni, pontosan kik voltak a járművön, amikor az karambolozott egy kamionnal.

Fotó: pozsonyi rendőrség

A sérülteket a szlovák mentőegységek négy kórházba vitték autókkal és helikopterrel. Magyarország pozsonyi nagykövetségének munkatársai az összes érintett kórházba megérkeztek vagy már úton vannak - mondta el az M1-nek a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára. 

Utasításba adtuk, hogy minden kórházban kell, hogy legyen egy kollégánk, aki fordít, ha szükséges, és segíti a sérültek és családjuk kapcsolattartását

- hangsúlyozta Menczer Tamás. A tárca azt kéri,hogy a hozzátartozók a magyar konzuli szolgálat honlapján lévő call center számán érdeklődjenek.

A legfrissebb hírek szerint a baleset egy halálos áldozata mellett nyolc sérült állapota kritikus. A helyszínhez közeli Malacka tűzoltólaktanyájában krízisközpontot alakítottak ki, oda érkezik majd a könnyű sérültekért indított mentesítő busz - adta hírül a Noviny.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.