Szlovákiában Orbán Viktor szövetségese nyerte a választásokat

POLITIK
4 hónapja

Játszótéren szúrta meg iskolatársát a fiatalkorú magyar lány

Szó szerint késhegyig ment a vita.

Féltékenység miatt fajult el az ellenségeskedés egy debreceni középiskolába járó két diáklány között. A mindkettőjüknek tetsző fiú a fiatalabb lánnyal jött össze, amit a másik nem volt hajlandó elfogadni. Év elején emiatt vita alakult ki közöttük, majd egy internetes alkalmazásokon keresztül is elkezdték sértegetni egymást. Végül abban állapodtak meg, hogy konfliktusukat személyesen rendezik.  

Fotó: Pixabay

Január 25-én tanítás után az iskola mögötti játszótéren találkoztak, ahol vitájuk hamar dulakodássá fajult. Az idősebb lány a kabátzsebéből elővett egy pillangókést, és azzal csapkodott ellenfele irányába. A támadó háromszor megvágta a kiskorú lány bal vállát, és egyszer megszúrta őt a mellkasán. Az esetnél jelen voltak a barátaik is, végül nekik sikerült lefegyverezniük a támadót, aki azonban a földre rántotta és tovább ütlegelte riválisát. 

A jelenleg bűnügyi felügyelet hatálya alatt álló fiatalkorú tettes ellen a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat a Debreceni Törvényszéken. A vádiratban indítványozták, hogy a fiatalkorú elkövetőt ítéljék próbaidős börtönbüntetésre, és kerüljön pártfogói felügyelet alá.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mindent megváltoztat ez a német háborús bejelentés

origo.hu

Verekedős balhé tört ki a pesti Decathlonban a Nyugati térnél - videó

borsonline.hu

Tünde jelenleg Magyarország legszebb nője, belepirulsz, milyen fotók készültek róla

ripost.hu

"Túléltem a poklot" - Ki akarták végezni a TV2 jóképű sztárját - Videó

magyarnemzet.hu

„Micsoda harcos!” – Szoboszlai volt a Liverpool legjobbja a helyi lap szerint

origo.hu

Csavarhúzót szúrt kisbabája fejébe egy pécsi nő

astronet.hu

Napi horoszkóp 2023. október 2.: az Oroszlán meglepő hírt kap, a Halakat erős megérzései segítik

ripost.hu

Igazi hősök: három gimis kamasz mentett életet a Nyugati pályaudvaron

ripost.hu

Már 6 éve, hogy Cinthya Dictator szerelme, Molnár Tamás újjászületett

life.hu

A tested csodákra képes: így veszi fel a harcot a kórokozók, baktériumok ellen(x)

ripost.hu

Pletyka Szoboszlai italozásáról, Liu Shaoang Kínából üzent a magyaroknak

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Akciófilm a VIII. kerületben: menekülés közben zuhant le az erkélyről a boltban tomboló férfi

POLITIK

Járdán parkolás? Buszsáv? Mozgássérült parkoló? Karácsony Gergelyt nem érdekli a KRESZ

POLITIK

Felrobbant egy ház Esztergomban, egy TEK-es meghalt...

POLITIK

Az OTP feljelentette Karácsony Gergelyt és mozgalmát

NÍNÓ

Lakástűzben vesztette életét egy idős asszony Csobánkán

NÍNÓ

Iszonyú baleset: nyolc méter mély kútba zuhant egy tinilány

NÍNÓ

Cserbenhagyásos baleset történt az M0-on, a vétlen autómentős kórházban fekszik - videó!

NÍNÓ

Egy ember meghalt egy kigyulladt hétvégi házban Bakonycsernyén