RETRO RÁDIÓ

"Meghaltál, fiam, de hat ember életét megmentetted!" - Búcsúznak a fiataltól, akit autóversenyzés közben ütött el a barátja Nyírbátorban

Létrehozva2023. 05. 08. 15:30

Sándor már csak pár méterre volt otthonától, amikor egy száguldozó elgázolta. Egy napig küzdöttek az életéért, de nem tudták megmenteni. A férfi, akit autóversenyzés közben ütött el barátja Nyírbátorban, szervdonor lett.

Sándor éppen hazafelé tartott pénteken késő este , amikor elgázolta egy autó, amelyik egy másik járművel versenyzett. Amikor a gázoló kiszállt az autóból, hogy segítsen áldozatán, akkor látta meg, hogy legjobb barátját ütötte el. A járdát, ahol a 27 éves Sándor hazafelé szokott sétálni, éppen építik, így a fiatalnak át kellett mennie az út túloldalára. Az ütközés akkora volt, hogy a férfi dolgai métereket repültek, az autónak pedig a bal első lámpája és a lökhárítója behorpadt. Sándort, akit autóversenyzés közben ütött el barátja, egy órán át próbálták újraéleszteni, hogy mentővel a kórházba tudják szállítani. 

Búcsúznak a fiataltól, akit autóversenyzés közben ütött el barátja Nyírbátorban. Fotó: Tények

A fiatal férfi egy napon át élet és halál között lebegett, súlyos koponya-, medence- és végtagsérüléseket szenvedett, a nyíregyházi kórházban még szombat délután is küzdöttek életéért. 

Szervdonor lett a fiatalember, akit autóversenyzés közben ütött el barátja Nyírbátorban

A tragikus hírt végül Sándor édesapja a közösségi oldalán jelentette be. 

"Meghaltál, fiam, de hat ember életét megmentetted!"

  - írta ki oldalára hatalmas fájdalmát és egyben azt, hogy fia szervdonor lett, így megmentve hat ember életét. 

 "Drága szép gyermekünknek elvették az életét!" - írta az apa. A családtagok és ismerősök döbbenten állnak a történtek előtt. Mindenki jóravaló, kedves fiatalembernek ismerte Sándort, aki nem mellesleg jó barát is volt. "Isten nyugtasson, legyen könnyű neked a föld, angyalok vigyáznak rád, szíved a helyén volt, ami ritka" - búcsúzott egy ismerős. "Nyugodj békében, Sanyika bátyám! Pedig nem sok kellett, hogy hazaérjél" - írta a fiatalember testvére megtörten. 

a gyász gyertyái
Megdöbbentek az ismerősök a borzalmas tragédián. 

A gázoló sofőr 26 éves. A Nyírbátori Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja az ügyet.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.