Létrehozva: 2023.03.09.

Porig égett egy család háza a Veszprém megyei Halimbán, szüleik menekítették ki a gyerekeket

Arra ébredt fel egy háromgyermekes család vasárnap hajnalban Halimbán, hogy ég a házuk. A szülők menekítették ki a gyerekeket az ablakon, de mindenük odaveszett.

Szerző K.K.P.

Teljesen porig égett egy Veszprém vármegyei, halimbai család háza vasárnap hajnalban. A család az utolsó pillanatokban tudott csak kimenekülni, az alvó három gyermek életét szülei mentették meg. Az édesapa felébresztett mindenkit, majd az édesanya gyorsan kisegítette a fiatalokat az ablakon. 

A nagypapa, a három gyermek, Ilona és László, a szülők (balról) Fotó: Nagy Zoltan

- A katasztrófa két óra körül kezdődhetett, de sakkor az egész család mélyen aludt. Három órakor hatalmas zörgést hallottam. Hirtelen azt hittem, hogy valaki betört hozzánk. Gondoltam, ennek utánajárok. 

Amint kinyitottam a hálószoba ajtaját, beömlött a füst. Sírva üvöltöttem a feleségemnek, ő pedig felrázta a gyerekeket. Átmentem a nappaliba, de ott már semmit sem lehetett látni a feketeség miatt. 

A bejárati ajtót nem használhattuk, hiszen az is lángolt. Mire visszaértem a hálószobába, a nejem már lesöpörte az ablakpárkányról a növényeket. A gyerekeknek egyenként segített kimászni, majd követte őket. Az ablaknyitás miatt egyébként a tűz oxigént kapott, ezáltal felerősödött. Engem már gyakorlatilag a nyomás lökött ki a kertbe – idézte fel a történteket a családfő, Kiss László. Az apa könnyebben meg is sérült: kibicsaklott a lába és felrepedt a szemhéja.

Néhány angyalszobor élte csak túl a tüzet Fotó: Nagy Zoltán

Kissék megmutatták nekünk egykori otthonukat. A házat, amit a statikus elmondása szerint felújítani nem lehet, vagyis le kell bontani és egy újat kell építeni a helyére.

- Egy régi kőházat vettünk meg. 15 év kemény munkájával berendeztük és szépítgettük. Négy óra alatt veszett oda mindenünk. Nem csak a tévénk, a mikrónk, a hűtőnk, a ruháink, hanem a legnemesebb emlékeink is. 

Az fáj a legjobban, hogy rengeteg fényképünk megsemmisült, hiszen azokat nem tudjuk pótolni – mondta Ilona, majd körbevezetett bennünket a már romos épületben.

Porig égett teljesen a konyha is Fotó: Nagy Zoltán

- Az utolsó napon Lorenzó még vidáman játszott az ebédlőasztalon. Letisztogatta és tologatta a kedvenc autóját. Még mindig látható a maradványa. Ahogy a bútoroké is – jegyezte meg a családanya csendesen.

- Még szerencse, hogy mi megmaradtunk egymásnak. Hálát is adunk az égnek, de a helyzetünk jelenleg kilátástalan. Az ágyunk mellett egy nagy dobozban aludt a kedvenc pincsink, Jennike a két kölykével. Mind a hárman elpusztultak a füsttől

A családot László, néhány házzal arrébb élő szülei fogadták be ideiglenesen.

- Este kilencig a fiaméknál voltunk vendégségben. Jól éreztük magunkat, aztán hazamentünk, és lefeküdtünk. Nagyon rosszat álmodtam, mintha megéreztem volna, hogy baj lesz. Hajnalban arra lettem figyelmes, hogy zörgetnek az ablakomon. Eszmeralda volt az. Mezítláb szaladt át hozzánk. Még félálomban hallottam, hogy az unokám kiabál: 

„Papa, ég a házunk”. Papucsot húztam, és félmeztelenül a a fiamékhoz siettem. Az utcáról néztük, ahogy minden az enyészetté válik. Semmit sem tehettünk 

- mesélte a lapnak Imre, a gyerekek nagypapája. 

Összefogtak a helyiek a családért

Kovácsné Véber Eszter, a község polgármestere a Borsnak elmondta: az is csoda, hogy a család mind az öt tagja élve megúszta az esetet.

- Büszke vagyok a halimbaiakra, mert a katasztrófa után sokan ajánlottak azonnali segítséget. Az önkormányzat is megteszi a tőle telhetőt, de szűkösek a kereteink – fogalmazott a településvezető.

 

 

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

magyarnemzet.hu

Ez az év poénja: így csinált bohócot Szentkirályi Alexandra Karácsony Gergelyből

ripost.hu

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

mandiner.hu

Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége

mindmegette.hu

A 10 legtutibb ebédötlet hétvégére: ezekből garantáltan duplán szed majd a család

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Mohásodik a füved a kertben? Ezzel a trükkel tüntetheted el

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak: kamion és autó karambolozott Szedresnél

NÍNÓ

Rohant a mentő és a tűzoltó: 13 embert menekítettek ki egy lángoló kecskeméti társasházból

NÍNÓ

„A másodperc töredéke alatt megváltozott az életük” – 18 hónapos baba vesztette életét a balesetben

NÍNÓ

„Egy rossz álomban ragadtam” – Százak gyászolják a holtan talált 19 éves lányt

NÍNÓ

Egy órán át küzdöttek a lángokkal Szolnokon, halálos áldozat is van

NÍNÓ

Most kaptuk: Érkező vonat elé zuhant egy nő

NÍNÓ

Tragédia: emberölés történt Szamosújlakon

NÍNÓ

Rohantak a tűzoltók: lángokban egy gépjármű, teljes útlezárás az M86-oson