A magyar katonák helyt álltak Koszovóban

POLITIK
2 hónapja

Újra ölt a mankós gyilkos Baranya vármegyében

Nemrégiben mankóval verte agyon 70 éves áldozatát, most pedig vascsővel gyilkolt a Baranya vármegyei rém.

Idén januárban emeltek vádat egy férfi ellen, aki a 70 éves lakótársát egy mankóval verte agyon. A két férfi munkásszállón lakott, ahol összeszólalkoztak, a vita pedig odáig fajult, hogy a vádlott felkapott egy mankót, és brutálisan megverte az idős férfit. Az áldozatot kórházba szállították, ott azonban már nem tudtak rajta segíteni, és hamarosan életét vesztette.

mankó sablon
Mankóval verte agyon áldozatát a férfi  Fotó: Pexels

Öt év börtönbüntetésre ítélték akkor, ám még mindig nem kellett fogságba vonulnia. Ez idő alatt nem tétlenkedett, újabb bűncselekményt követett el, újra ölt. A Baranya vármegyei Patapoklosiban édesanyja segítségével elkapták a szomszéd kutyáját, és egy vascsővel agyonverték. A Tények szerint a mankós gyilkos azzal védekezett, hogy zavarta az eb ugatása, ezért szerették volna elhallgattatni. Vascsövet ragadtak tehát, és kergetni kezdték az állatot – tudta meg a Tények

Az is kiderült, hogy a kutya nem pusztult el azonnal. A koponyájára mért ütés azonban olyan súlyos volt, hogy végül el kellett altatni az állatot. Azt továbbra sem lehet tudni, hogy mikor kell börtönbe vonulnia a gyilkosak, azonban az állatvédők feljelentették, a rendőrség pedig már el is indította a nyomozást állatkínzás vádjával. Az ügy talán emel a férfi büntetésén. 

 

NÍNÓ

Kutyaviadal Budapesten: a vesztes gazda 100 ezer forintot fizetett a nyertesnek

Viadalra képezte ki kutyáját és fogadást indított.

NÍNÓ

Kutyaviadal Budapesten: a vesztes gazda 100 ezer forintot fizetett a nyertesnek

Viadalra képezte ki kutyáját és fogadást indított.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezért halhatott meg Suhajda Szilárd a Mount Everesten

origo.hu

Elképesztő módon nyerte vissza hallását Nagy Feró

borsonline.hu

Sírva búcsúztak: Suhajda Szilárd családja is elment a megemlékezésre

mandiner.hu

Íme, az ember, aki már 28-szor megmászta az Everestet

metropol.hu

Egy súlyosan sérült hegymászót láttak több órán át lógni

vg.hu

Ukrán repterekre mértek csapásokat az oroszok

origo.hu

Egyre inkább eldurvul a vita Zámbó Krisztián és Peter Srámek között

astronet.hu

Napi horoszkóp 2023. május 30.: a Mérleg Holdnál a mérlegelés javasolt

ripost.hu

Elképzelhetetlen fájdalom: két testvérét meg tudták menteni a szüleik, de az angyalarcú 5 éves kislány meghalt

ripost.hu

"Az agymosott Harry herceg végre ráébredt az igazságra Meghannal kapcsolatban"

ripost.hu

Kemény műveltségi teszt: ha már 5 helyes választ adsz, átlagon felüli vagy

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

„Félek, hogy az anyja kárt tesz magában vagy a kislányban” - eltűnt lánya miatt aggódik a kétségbeesett apa

NÍNÓ

Az eper miatt már a rendőrség is nyomozni kezdett Budapesten

NÍNÓ

Két kicsi gyereket hagyott hátra a Miskolcnál kiégett autóban elhunyt házaspár

NÍNÓ

Az egész utat lezárták, akkora baleset történt Büknél

NÍNÓ

Megöltek egy nyugdíjast Budapesten

NÍNÓ

Egy részeg 23 éves nő gázolt halálra sportautójával egy idős férfit Kiskunhalasnál

NÍNÓ

A Deák téri késelés titkos részletei - ez szerepel az elkészült jegyzőkönyvben

NÍNÓ

Holttestet találtak Szegeden, gyilkosság áldozata lehet