NÍNÓ

Szerző K.B.

2 hónapja

„Rettenetes volt” – a babakocsis anyuka sem érdekelte a piroson áthajtó sofőrt Budapesten

Vérfagyasztó videó került a nyilvánosság elé. Csak egy hajszálon múlt, hogy nem történt tragédia. A szabálytalankodó sofőrt semmi sem hatotta meg.

Aki autózott már a fővárosban, sok cifra dolgot tapasztalhatott. Ám az, ami nemrég történt, túlmegy minden határon. A Budapesti autósok oldala osztotta meg olvasójuk által beküldött felvételt.

Felvételen a drámai pillanatok / Fotó: Bp-i autósok

Március 28-án a reggeli órákban, a Vörösvári út – Szőlő utca kereszteződésben igencsak sietős volt egy suzukis dolga, ugyanis semmire és senkire nem volt tekintettel. A buszsávban – ahol nem is haladhatott volna – a piros lámpa ellenére száguldott át úgy a zebrán, hogy egy átkelni induló, babakocsit toló édesanya előtt húzott el. Tényleg csak egy hajszálon múlt a szörnyű baleset. Szerencsére a szülő észrevette az ámokfutó suzukist és sikerült megállniat.

„Rettenetesen volt látni, ahogy ez az autós majdnem elsodorja a babakocsit. Csak ordítani tudtam a kocsiban a tehetetlenségtől. Tizedmásodpercen múlt a rettenetes szerencsétlenség. (Buszsávban hajtott, piros lámpán át.) Az esemény 1 órával később történt, mint a bélyeg, nem állítottam még át a kamerát” – nyilatkozta a megdöbbent sofőr. 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Orbán Viktor: A tűzszünet és a béke a legfontosabb, hajnalban összeült a Védelmi Tanács

origo.hu

Mentőt kellett hívni a népszerű magyar zenészéhez

magyarnemzet.hu

Új parkot találtak a hajléktalanok az éjjeli dorbézolásra Budapesten, kár, hogy a környék élhetetlen lett

ripost.hu

Ijesztő! Egy profi fotósnak sikerülhetett lencsevégre kapnia egy UFO-t - Fotó

mandiner.hu

Közelebb léptünk a világháborúhoz? Kadirov nyíltan eldicsekedett azzal, hogy kínai páncélozott Tigrisek mennek a frontra

origo.hu

Durva hír terjedt el Majkáról

travelo.hu

Videó: Váratlan látogatót találtak a villa medencéjében

ripost.hu

Putyin szerint szándékosan élezik ki az ukrán konfliktust

mindmegette.hu

Főzz bodzát az eperlekvárba, és a végeredménytől odalesz a család!(x)

life.hu

A hólyaghurut leggyakoribb okai: nem mindig a hideg a ludas(x)

ripost.hu

Szoboszlai és magyar társa ugyanahhoz a sztárcsapathoz kerülhet

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Hatalmas baleset történt: többen megsérültek, halálos áldozat is van

NÍNÓ

„Félek, hogy az anyja kárt tesz magában vagy a kislányban” - eltűnt lánya miatt aggódik a kétségbeesett apa

NÍNÓ

Az eper miatt már a rendőrség is nyomozni kezdett Budapesten

NÍNÓ

Két kicsi gyereket hagyott hátra a Miskolcnál kiégett autóban elhunyt házaspár

NÍNÓ

Dráma a 47-es főúton: menet közben gyulladt ki egy jármű

NÍNÓ

„Rémisztő felfedezés volt” – Sokkot kapott az édesanya, miután megnézte a fia telefonját

NÍNÓ

„Még unokázni szeretett volna” – összeomlott a gyász alatt a halálra vert Ilona lánya

NÍNÓ

Elesett az M1-es: egyszerre két szörnyű baleset történt