tóth gabi
Kocsijából kipattanva rohant segíteni több szemtanú is a székesfehérvári tömegbalesetben összeroncsolódott autó utasainak. Az egyikük elmondta azt is, mi okozhatta a balesetet.
A Feol is hírt adott róla, hogy hátborzongató robajjal csapódott egymásba öt autó pénteken a 8-as főúton, Székesfehérvár közelében. A Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a balesetben négy kocsi és egy kisteherautó rohant egymásba, a baleset idejére pedig valósággal megbénult a közlekedés.
Úgy tudni, hogy a balesetben többen megsérültek, az egyik kocsiban ülő fiatal férfi súlyosan. Egy kommentelő azt írta: ő maga az egész balesetnek szemtanúja volt, mert két autóval a karambol előtt haladt. Ahogy meglátta, mi történt, azonnal kipattant a kocsijából, és több másik szemtanúval együtt próbáltak segíteni a roncsokban ragadt sérülteken:
"Kettő autóval mögöttem történt a baleset. Félreálltam és rohantunk oda másokkal kiszedni az Opelből az embert, aki fejsérülést szenvedett, akit távolabb húztunk az autótól, mert erős benzin szag volt, illetve a fagyálló ömlött a kocsiból. Valószínűleg az üzemanyag is" - emlékezett vissza a szörnyű pillanatokra. Egy munkásbrigád szerszámokkal sietett a sérültek segítségére:
Volt ott egy munkás brigád, nekik volt pajszerük és azonnal, a motorháztetőt felfeszítve, az akkumulátorokról lefeszítették a sarukat. Persze mindezek előtt többen hívták az illetékeseket
- tette hozzá.
Később azt fejtegette, hogy ezen a szakaszon rengeteg a baleset, ugyanis az autósok a besorolással gyakorta kakaskodnak egymással. Azonban kihangsúlyozta, hogy ez esetben nem az egymással való harc, hanem vélhetően a figyelmetlenség okozta a balesetet:
Itt most kivételesen figyelmetlenség történt. Az illető 70 kilométeres sebesség körül jött, oldalra nézett, aztán vissza és fékezés nélkül elkapta az Opel hátulját, ami még két autót megtolt. Abból az egyik az előtte lévő kis ponyvás teherautó volt
- magyarázta a szemtanú, akinek kommentben válaszolt a sérült férfi testvére, aki írásban köszönte meg mindazt, amit öccséért tettek. Azt is elárulta, hogy a mentésre testvére nem is emlékezett, csupán az oda érkező mentősökre.
Hálásan köszönöm
- írta a férfinek a sérült sofőr testvére.