RETRO RÁDIÓ

Rémisztő baleset érte Schmuck Andort, azonnal műteni kellett

Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2023. 02. 18. 16:00

Kínzó fájdalmai voltak a romantikus politikusnak.

Schmuck Andort eddig csakis csodálatos emlékek fűzték a neoreneszánsz stílusú Szent István Bazilikához, hiszen szinte napra pontosan három éve ott ismerte meg a fiatal Esztert, aki később a felesége lett. A találkozás egészen mesebeli körülmények között történt, hiszen a csinos diáklány elbotlott a bazilikánál, és épp Schmuck Andor karjai közé esett.

Kórházba került Schmuck Andor Fotó: Facebook

A romantikus politikus már ekkor tudta, hogy nincsenek véletlenek, még annak abban az évben ősszel feleségül vette Esztert. Bár azóta elváltak, Schmuck csak a szépre emlékezik. Vagyis emlékezett, pénteken ugyanis rémisztő baleset történt vele ugyanott, ahol annak idején rátalált a szerelem. A Tisztelet Társaságának elnöke épp arra sétált, amikor egy óvatlan lépésnél megcsúszott és olyan szerencsétlenül esett, hogy a balesetin kötött ki. Pokoli fájdalmai voltak, azonnal meg kellett operálni.

Schmuck Andor csúnyán összetörte magát Fotó: Ripost

„Három évvel ezelőtt Eszter a karjaimba esett, én elkaptam. Engem sajnos pénteken nem kapott el senki. Hatalmasat estem, szilánkosra tört a karom, a lábam és a fejemet is beütöttem. Hat órát töltöttem a balesetin, majd közölték, hogy a műtét elkerülhetetlen, el is fognak altatni. Az biztos, hogy nem így képzeltem el ezt a pénteki napot, egyből az Eszterrel történő találkozásom jutott az eszembe, miközben mindenem fájt” – mondta sóhajtva a Ripostnak Andor, aki Valentin-napon még rendkívül optimista volt.

Bár a szerelmesek napját magányosan töltötte, abban egészen biztos volt, hogy Ámor nyila hamarosan eltalálja. Akkor azt prognosztizálta, hogy a szerelem vélhetően a munka ünnepén, május elsején kopogtat majd az ajtaján.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.