Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2023.02.24.
Módosítva: 2023.02.24.

Gyurcsányéknak üzent a vétlen sofőr családja : kérjen bocsánatot a baleset okozója!

A 74 éves H. Pétert még mindig kórházban kezelik. Fia lapunkon keresztül üzen a baleset okozójának, Gyurcsány Bálintnak.

Ahogyan azt a Ripost elsőként megírta, csütörtökön kora délelőtt Gyurcsány Ferenc fia, Bálint a III. kerületi Hunor utca és Váradi utca kereszteződésénél karambolozott egy idős férfival. Információink szerint a 74 éves H. Péter autója az ütközéstől a baloldalára borult, úgy kellett a katasztrófavédelemnek kiszednie a vezetőt az ülésből. A férfit súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Lapunknak az áldozat fia számolt be a részletekről és hozzátette: beszélni szeretnének a baleset okozójával.

Az autó totálkáros lett. Fotó: Máté Krisztián

Totálkárosra tört az autó

A baleset óta az egész családunk sokkban van 

– kezdte Dániel. Péter autója totálkárosra tört, amit a család nem tud megjavíttatni.

" Aggódunk édesapám egészségéért és azért is, hogy mi lesz ezután. Apu az unokáinak él, de mivel totálkáros lett az autó, ezért nehezen tud majd eljönni hozzájuk.  Arról nem is beszélve, hogy komoly lelki traumát okozott neki ez az egész, így lehet, hogy vissza se mer majd ülni a volán mögé."

 

Péter tudatáig először el se jutott, hogy balesetet szenvedett

" Édesapám először benézett a kereszteződésbe és mivel nem látott senkit, ezért tovább akart haladni"

 – folytatta az áldozat fia. 

Ezután egy hatalmas csattanásra emlékszik, majd arra, hogy kapaszkodik, mert borul az autó.

Péter emlékszik, hogy valaki odament hozzá és az állapotáról kérdezősködött.

"Valaki odament hozzá és megkérdezte tőle, hogy: Jól van?! Ő pedig azt válaszolta, hogy: Igen, miért? "Mert balesetezett!" - válaszolták neki Ő ekkor értette meg, hogy balesetet szenvedett."

Az oldalára borult az autó. Fotó: Máté Krisztián

Még mindig kórházban kezelik a sérülései miatt

 "Édesapámnak eltört a szegycsontja. Ő már egészen fiatal kora óta mozgássérült, így közlekedni alapvetően csak autóval tud. Hiába volt bekötve, beverte a fejét. Tele van kék, zöld foltokkal. Félünk, hogy vérömlenyek keletkezhetnek, ami a szívére nézve is veszélyes, hiszen azt is műtötték. Jelenleg véralvadásgátlót adnak neki."

A család ezt üzeni Bálintnak

A Riposton keresztül szeretne üzenni Péter fia Gyurcsány Bálintnak.

 Szeretnénk felvenni a baleset okozójával a kapcsolatot

 – mondta.

 Nem azért, hogy balhézzunk, hanem, hogy emberileg le tudjunk ülni egymással szemben beszélni. Emberek vagyunk, mindenki hibázik. Meg szeretném kérdezni tőle, hogy szeretne-e segíteni és elmondanám azt is, hogy miben tudna segíteni. Érdekelne, ő hogyan látja ezt a balesetet. Emberileg természetesen jól esne, ha bocsánatot is kérne édesapámtól, tőlünk.

A család normális keretek között szeretné rendezni az ügyet. Fotó: Máté Krisztián

Frissítés:  az áldozat fia lapunkat értesítette: végre sikerült felvennie a kapcsolatot a vétkes sofőr családjával.

 

A helyiek szerint életveszélyes ez a kereszteződés

Lapunknak a baleset helyszínén több helyi lakos is elmondta, hogy az érintett kereszteződésben havonta történik baleset.

 "Én már félek itt elhaladni, mert állandóan történik valami"  – mondta egy hölgy. 

Nem sokkal korábban is baleset történt. Gyorsan hajtanak és nem veszik figyelembe a kirakott táblákat. Nagyon jó lenne, ha ide kitennének egy közlekedési lámpát, hátha az megakadályozná a következő tragédiát! 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korlátozást vezet be az OTP májustól, ez az oka

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

life.hu

Ettől leszünk formásabbak - A 6 legjobb gyakorlati tipp nőknek

magyarnemzet.hu

Erdély is fegyverkezik, gyorsan meg is kapták az F-16-osokat

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak Somlószőlősre, itt vannak a részletek

NÍNÓ

Lassan 2 hónapja nem találják a 17 éves zalaegerszegi fiút, tudja valaki, hogy hol van Brendon?

NÍNÓ

Most jött: őket keresi a rendőrség a gyorsforgalmi úti tragédia miatt, 7 nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot

NÍNÓ

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége