RETRO RÁDIÓ

Megfagyott a levegő a budapesti villamoson – Videó

K.B.
Szerző
K.B.
Létrehozva2023. 01. 19. 16:45

Az utasok még csak meg sem próbálták megmenteni a bajba jutott fiatalokat. A rendőrség viszont azonnal intézkedett.

A XI. kerületi, Móricz Zsigmond körtéren a várakozó villamoson szemelt ki magának két tinédzsert egy 22 éves férfi. Fenyegetően ült le az egyikükkel szemben, majd közel hajolt hozzá és pénzt követelt.

Sarokba szorította az ártatlan fiatalt / Fotó: Ügyészség

2600 forintot akart, hogy drogot tudjon venni. Az egyikük elsőre százhatvan forintot, majd később még egy ezrest adott neki. Ám ekkor a férfi megfenyegette a fiatalokat, hogy kés van nála. Mindkét fiatal érthető módon halálra rémült. Egyiküknek sikerült a következő megállóban leugrani a villamosról, ám társa fent ragadt. Hozzá lépve további pénzt követelt, ám a kapott százötven forintot kevesellte, így a zsebeit kezdte tapogatni és meg is rángatta. Szerencsére a következő megállóban, a másik tinédzsernek is sikerült leszállni a horror villamosról.

Mint kiderült, a 22 éves férfinak két felfüggesztett börtönbüntetése is volt már ekkor, amiket így élesített. A Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség a büntetett előéletű, jelenleg is letartóztatásban lévő 22 éves férfit két rendbeli rablás bűntettével vádolja, és vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabására tett indítványt a vádiratban.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.