5°C
14°C

Henrietta névnapja

RETRO RÁDIÓ

Fotók érkeztek a brutális hajnali balesetről, részeg volt a sofőr

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 11. 01. 13:40

Az autó többször a levegőbe emelkedett így a biztonsági övet nem használó sofőr kiesett.

A személyautó vezetője egy balra ívelő kanyarban vesztette el az uralmát a járműve felett.

(Képünk illusztráció) Fotó: Police.hu

Rendőri kísérettel szállították kórházba azt a férfit, aki Gyöngyösfalu irányába tartott a 87-es főúton, de az ún. kőszegi egyenes végén kisodródott a kanyarban – számolt be a 112press.hu.

A Szombathely felől érkező autó egy balra ívelő kanyarban áttért a menetirány szerinti bal oldalra, majd letért az útról. Hosszan haladt az árokban, ahol többször a levegőbe emelkedett míg végül a tetejére borulva állt meg. A járművet a letérés helyétől kb. 85 méterre találták meg.

A gépkocsi vezetője nem használta a biztonsági övét és az autó egyik átfordulásánál kirepült.  Egy zacskó sós mogyoró társaságában találtak rá az árok szélén. Bár a beszéde nagyon zavaros volt, lehetett vele kommunikálni. Az elsődleges adatok szerint nem az elszenvedett sérülések, hanem ittas állapota miatt nem tudott összefüggően beszélni a sofőr.

A mentők könnyű sérülésekkel, rendőrjárőr kíséretében szállították a férfit a Markusovszky kórházba.

A Magyar Közút munkatársa a helyszínre kiérkezve az úttestre szóródott földet és füvet kellett eltakarítsa. A forgalom azalatt egy sávon, rendőri irányítás mellett haladhatott.

A gyér forgalom is tartogatott meglepetéseket a közlekedők részéről. Volt, aki lassítás nélkül hajtott el a rendőrautók mellett, de volt olyan is, aki a rendőrségi fényhidakat meglátva a fékbe taposott a kőszegi egyenesben, majd gyorsan megfordult a járművével és elviharzott.

A balesetről készült képeket ide kattintva tudjátok megtekinteni.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.