Létrehozva: 2022.10.01.

Esélye sem volt: egy 34 éves férfi halt meg Apajnál - Fotók

Sorsára hagyta balesetes autója alá szorult utasát, majd hazabotorkált egy részeg férfi. A rendőrség nyomozást indított a súlyos bűncselekmény kapcsán.

Szerző Ripost

Munkatársai találtak rá egy 34 éves férfi élettelen, kocsi alá szorult testére az Apajt Bugyival összekötő út mellett. Először csak az árokba borult kocsit vették észre, majd a jármű alól kilátszódó kart. Miközben hívták a 112-t, próbálták kiszabadítani társukat, de esélyük sem volt megmenteni. A mentőegységek csak a férfi holttestét tudták kiemelni a roncs alól. Már akkor egyértelmű volt, hogy a baleset órákkal korábban történt, és az is, hogy az autót nem az elhunyt férfi vezette – írja a rendőrség a tavaly novemberi eset kapcsán.

Fotó: Police.hu

A hatóság emberei ürbőpusztai otthonában kapták el azt a férfit, aki sorsára hagyta barátját. Kihallgatásán beismerte, előző este munkatársával együtt kocsmáztak, söröztek, és feleseztek, majd elindultak hazafelé. Menet közben, egy balra ívelő kanyarban elvesztette az uralmát járműve felett és az útról lesodródva az árokba csúszott. Miután kikászálódott az oldalára borult kocsiból, szólongatta barátját, de választ nem kapott, ezért hazagyalogolt és aludni tért.

Az igazságügyi orvosszakértők megállapították, hogy az időben érkező, szakszerű orvosi segítség megmenthette volna az életét. Kiemelték, hogy a férfi halála nem azonnal, hanem a balesetet követő fél órán belül állhatott be. A nyomozás során az is kiderült, hogy V. János a jármű sebességét a baleset idejére vonatkozó nedves útviszonyokhoz képest rosszul választotta meg, túl gyorsan haladt a kanyarban.

Fotó: Police.hu

A biztonsági övet a sofőr és utasa sem használta, pedig a súlyos/halálos sérülés, illetve az utas járműből kiesése elkerülhető lett volna az öv becsatolásával – tette hozzá a rendőrség műszaki szakértője.

Az 52 éves férfi ellen halált okozó járművezetés ittas állapotban vétségének, valamint segítségnyújtás elmulasztása bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőügyben az összes nyomozási cselekményt elvégezte, az iratokat átadta az ügyészségnek.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

mandiner.hu

Lázár János Magyar Péter hangfelvételéről: „Az ígéret egy atombomba volt, egy vízipisztoly lett belőle”

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

mandiner.hu

„Miért akarnánk, hogy egy ilyen játékos a padon üljön?” - a Liverpool szurkolói elmondták, mit gondolnak Szoboszlai Dominikról (VIDEÓ)

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 18.: a Rák megkönnyebbül, a Vízöntő elszánt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő

NÍNÓ

Mindenki a 16 éves Martint keresi, tudja valaki, hogy hol van?

NÍNÓ

Összeszorul a szív, egyszerre akart távozni egy szerelmespár

NÍNÓ

Brutális a dugó Budapest felé, most is mentenek az M7-esen

NÍNÓ

Most kaptuk: meghalt egy idős férfi egy budapesti háztűzben