RETRO RÁDIÓ

Elképesztő pofátlanság: így lopott 150 ezret egy nő a baleset helyszínéről

ripost
Szerző
ripost
Létrehozva2022. 09. 13. 12:05

A kiskunhalasi nő ellen vádat emelt az ügyészség.

Segítségnyújtást színlelve lopott meg egy balesetben megsérült, vérző fejjel földön fekvő idős asszonyt egy kiskunhalasi nő.

A felháborító bűncselekmény még június 10-én délelőtt történt Kiskunhalason. Néhány perccel azután, hogy 150 ezer forint készpénzt vett fel a bankautomatából, súlyos balesetet szenvedett a biciklijén az idős nő. 

Fotó: Magyarország Ügyészsége

Az asszony holmijai szétszóródtak az úttesten, mire egy helybeli nő odament a vérző fejű sértetthez. Úgy tűnt, mintha segíteni akarna: míg a többi ember mentőt hívott, ő összeszedte a szétszóródott holmikat.

Kihasználva azt, hogy mindenki a sértettel van elfoglalva, a vádlott félrevonult és a sérült nő pénztárcájából kivette a benne lévő 150 ezer forint készpénzt, majd távozott a helyszínről.

A felháborító esetről a térfigyelő kamera videofelvételt készített, amit az ügyészség Facebook-oldalán osztottak meg:

A Kiskunhalasi Járási Ügyészség kifosztás bűntette miatt vádat emelt egy helybeli nővel szemben, akit kifosztással vádol. Bűnösségéről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni. 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.