Létrehozva: 2022.08.01.
Módosítva: 2022.08.01.

Újfehértói gyilkosság: Mosatlan késsel szúrta halálra a feleségét

Egy elmosatlan késsel gyilkolta meg feleségét László.

Szerző Ripost

A gyilkosságról eddig a rendőrség közlése alapján tudtunk csak információkat, most azonban a TV2 Tények című műsorában új részleteket ismertettek.

A válófélben lévő pár rengeteget veszekedett már a történtek előtt is, de egyikük sem akarta elhagyni a közös családi házat. Csütörtök délután a férfi leitta magát és arra még nyugtatót vette be, majd a konyhában főzött. Este 7 órakor érkezett haza a felesége, aki szóvá tette, hogy miért ivott a gyanúsított, illetve miért nem mosta el maga után a kést.

A kezébe is vette a nő a kést, és mutatta a gyanúsítottnak, aki ekkor kikapta a nő kezéből a kést, és többször a felsőtestén megszúrta

– mondta a TV2-nek Szilágyi László, a megyei főügyészség szóvivője. 

A férfi otthagyta a haldokló nőt, és elhajtott az autójával. Nem sokkal később megérkezett a közös lányuk, aki még intett is az autóban ülő édesapjának. 

A gyanúsított másnap hajnalig Újfehértó határán bujkált egy elhagyatott területen, ott fogták el a rendőrök. A férfi később, a kihallgatáson beismerte bűntettét. 

Azóta már a letartóztatását is indítványozta az ügyészség, amelyet a bíróság jóvá is hagyott.

A döntés meghozatala előtt a Tények szerint a férfi a bíróság folyosóján „nevetgélt”. A gyanúsított ellen a későbbiekben emelhet vádat az ügyészség. 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai képek a teherhajó által letarolt és összedőlt hídról

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

Ma este a HírTV-n is látható lesz Varga Judit FrizviTV-ben készült interjúja

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton