Létrehozva: 2022.08.11.

Éjjel kettőkor, részegen tört be a hajdúsági rendőr egy házba, videó készült az esetről

Nyomozás indult a rendőr ellen, a történet szereplői azonban hallgatásba burkolóznak.

Bár a mondás szerint rablóból lesz a legjobb pandúr, ezúttal fordítva történt a dolog egy csendes kis hajdúsági településen. A pandúrból lett rabló jelen esetben a helyi rendőr volt, aki valami különös oknál fogva, teljesen illuminált állapotban betört egy helyi nőhöz. Az esetről videó is készült, ami pár napig keringett az interneten, majd egyszer csak eltűnt.

Betörte az ajtót

A furcsa esetről felvétel is készült. Ezen jól kivehető, hogy egy saras ruhájú, nagyon dülöngélő, furcsán beszélő férfi egy előzetesen betört ajtóban áll, majd egyre beljebb megy a lakásba, ahonnan egy nő próbálja kitessékelni. 

Lábával rúgta be a ház ajtaját a helyi rendőr. 

A férfit végül kivezetik a házból, ami főként azért volt lehetséges, mert annyira részeg volt, hogy alig állt a lábán. Aki a videót feltöltötte, azt írta, a rendőr a lábával rúgta be az ajtót, úgy jutott be. Az eset hajnal kettőkor történt, a házban lakó kismamát pedig mentővel kellett kórházba szállítani, mert sokkot kapott.

Jól látható a felvételen

Bár a felvétel sötétben készült, a férfi pechjére jól látszik rajta az arca, teljesen felismerhető (mi persze képünkön felismerhetetlenné tettük, személyiségi jogait és az ártatlanság vélelmének elvét tiszteletben tartva). Az ügyről természetesen a rendőrséget is értesítették. Érdeklődtünk, hogyan áll a nyomozás, kérdéseinkkel a Regionális Nyomozó Ügyészséghez irányítottak minket. Ez a szervezet foglakozik például a rendőrök által vagy a sérelmükre elkövetett bűncselekményekkel. „A megjelölt ügyben a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség erőszakkal, éjjel elkövetett magánlaksértés bűntette miatt folytat nyomozást” - válaszolták lapunk kérdésére.

Hallgatásba burkolóznak a szereplők

A történet szereplői, a nő, akihez betörtek, és a rendőr nem nyilatkozott lapunknak. A hölggyel testvérén keresztül próbáltuk felvenni a kapcsolatot, de nem reagált megkeresésünkre. A testvér is csak annyit mondott, hogy nem tud az esetről, mert ő külföldön él. Kerestük a rendőrt is, az édesanyját értük utol, aki ismeri a videó tartalmát. „Nem szükséges nekünk erről beszélni” – mondta a nő. 

Így a miértekre nem derül fény: miért ment oda a férfi részegen, miért törte be az ajtót, miért törölték a videót, miért nem szólal meg az esetről senki sem. Mindenképpen különös eset, talán a nyomozás lezárása után kiderülnek a válaszok. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Most jött: őket keresi a rendőrség a gyorsforgalmi úti tragédia miatt, 7 nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot

NÍNÓ

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő

NÍNÓ

Mindenki a 16 éves Martint keresi, tudja valaki, hogy hol van?

NÍNÓ

Összeszorul a szív, egyszerre akart távozni egy szerelmespár