4°C
14°C

Beáta, Izolda névnapja

RETRO RÁDIÓ

Tragédia: 33 métert repült a motoros az ütközés után, a helyszínen szörnyethalt

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 06. 19. 12:20

A szentendrei rendőrök egy tavalyi halálos közúti közlekedési baleset vizsgálatát fejezték be.

Egy pomázi asszony tavaly június 16-án okozott halálos kimenetelű közlekedési balesetet, mikor a Budakalászi úton balra nagyívben akart bekanyarodni egy telephelyre. A szemközti sávban érkező motorkerékpárosnak elsőbbsége volt, de a nő ezt nem biztosította, és kanyarodása közben összeütköztek. A 66 éves, az ütközéstől 33 méterre fekvő, motoros férfi az élettel összeegyeztethetetlen sérüléseket szenvedett, a helyszínen meghalt, viselt, de be nem csatolt sisakját az ütközési ponttól 27 méterre találták meg. A gépkocsi sofőrjét megszondáztatták, negatív eredményt hozott.

Fotó: Sagyibó Melinda

A pomázi asszonyt halálos közúti baleset okozásának vétségével gyanúsították meg a rendőrök. Kihallgatásán a felelősségét elismerte, a gyanúsítás ellen panasszal nem élt. Védekezésében a jogosítvánnyal 31 éve rendelkező nő úgy nyilatkozott, hogy „Nem értem, miért nem láttam a motorost, egyszerűen nem észleltem.” Vezetői engedélyét a rendőrök elvették, a kormányhivatal pedig visszavonta, valamint elrendelte vezetői jogosultságának szüneteltetését a büntetőeljárás jogerős befejezéséig - közölte a rendőrség.

Az eljárás közben kirendelt igazságügyi mérnökszakértő véleménye szerint a személygépkocsi vezetőjénél az észlelési és cselekvési késedelem megállapítható, a baleset kellő odafigyeléssel elkerülhető lett volna.

A Szentendrei Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a 49 éves sofőr ellen folytatott nyomozást befejezte, az ügy iratait átadta az ügyészségnek.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.