
Az asszony egyik fia elhunyt, a másik börtönbe megy, ráadásul végig kellett néznie gyermekei veszekedését, majd a vérontást.
Egy szarvasi testvérpár csütörtökön italozás közben kezdett el veszekedni egymással. A vita végül tettlegességig fajult, egyikőjük, egy 48 éves férfi egy késsel leszúrta 53 éves bátyját, aki a helyszínen életét vesztette. A késelő testvért a rendőrök a helyszínen elfogták és előállították, majd emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették.

Mint azt a megyei lap kiderítette, nem ez volt az első veszekedés a testvérek között, akik mindketten szerettek a pohár fenekére nézni. Hárman laktak egy háztartásban, a testvérek anyjukkal éltek együtt. A környékbeliek azt mondják, gyakran hallatszott hangos szó a házból, hol egymással, hol anyjukkal veszekedtek, de azt senki sem gondolta volna, hogy egyszer ilyen véget ér a családi perpatvar.
A csütörtök esti vitánál édesanyjuk is otthon lehetett, szegény asszonynak valószínűleg végig kellett néznie, ahogy egyik fia végez a másikkal. A környékbeliek is az idős nőt sajnálják a legjobban, aki most magára maradt, hiszen egyik fiát hamarosan el kell temetnie, míg a másik börtönbe kerül.







