NÍNÓ

Szerző ripost

2 hónapja

Lakástűz volt hajnalban Budapesten: egy holttestet találtak

A házban két férfi élt, de csak az egyikük tudott kimenekülni.

Szerző ripost

Kigyulladt egy családi ház vasárnap hajnalban Budapesten, a II. kerületi Tulipán utcában, a tűznek egy halálos áldozata is van.

Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az MTI-vel közölte, hogy egy kétszáz négyzetméteres, kétszintes ház tetőszerkezete teljes terjedelmében égett. 

Fotó: Lakatos Péter / MTI

Tíz járművel negyvenkét tűzoltó vonult a helyszínre, de az oltást hátráltatta, hogy a tetőteret nehezen lehetett megközelíteni, illetve az épületben és annak környezetében több gázpalack is volt. Utóbbiak közül az egyik felhasadt, ötöt pedig a tűzoltók kivittek, megelőzve, hogy felrobbanjanak.

A házban két férfi élt, ám csak az egyikük tudott kimenekülni az épületből. A másik ember halálának pontos körülményeit, a tűz keletkezési okát a katasztrófavédelem által indított tűzvizsgálati eljárás fogja feltárni. Az épület lakhatatlanná vált, a túlélőt rokonok fogadták be.

A szóvivő emlékeztetett arra is, hogy évente átlagosan 7500 lakástűz üt ki Magyarországon, pedig a többségük - elsősorban füstérzékelővel - megelőzhető lenne.

Szerző ripost

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

20 éve lett ismert a pornós Maya Gold, Michelle Wild társa - képek

origo.hu

60 migráns akart áttörni Magyarországra a fegyveres bandaháború helyszínéről

borsonline.hu

Tragédia egy hazai víztározónál: A kislányom agyhalott és lélegeztetőgépen van

hirtv.hu

13 éve eltűnt lány holttestét találhatták meg Diósjenőn

ripost.hu

13 évvel ezelőtt eltűnt lány holtteste kerülhetett elő Diósjenőn egy családi ház kertjében

metropol.hu

Sokkoló, amit az apa tett, megerőszakolta és megölte a 10 hónapos kislányát

travelo.hu

Az apró himalájai királyság csak ősztől várja a turistákat

ripost.hu

13 centis körmökkel éli mindennapjait Anna: sokaknál kiverte a biztosítékot

ripost.hu

Ez a három csillagjegy folyamatosan versenyez

ripost.hu

Hihetetlen: repülő autót figyeltek meg az éjszaka közepén - Fotó

ripost.hu

Újabb tragédia a Tiszta-tónál: 22 éves rendőr fulladt bele barátai szeme láttára

További cikkek

NÍNÓ

Teljes útzár: hatalmas a torlódás a Ferihegyi reptérre vezető úton

NÍNÓ

Fejlemény a balatoni óriáskeréken balesetet szenvedett fiatal ügyében

NÍNÓ

Brutális tűz pusztít Miskolcnál, rengeteg tűzoltó küzd a lángokkal

NÍNÓ

Tragédia a Balatonnál: ezért zuhanhatott le egy fiatal az óriáskerékről

NÍNÓ

Jobb, ha felkészülsz: baleset miatt hosszabb az út Balatonra

NÍNÓ

Dráma a Keleti pályaudvaron: utasok rekedtek a forró vonaton

NÍNÓ

Zokogva jelentette be családja, holtan találták meg a 23 éves Pétert

NÍNÓ

Újabb megdöbbentő migránsvideó a határról