
Tizenhárom millió forintos kárt okoztak a kegyetlen fiatalok.
Elképesztő rombolást végzett két fiatal a budakeszi temetőben. A gondnok 2022. április 10-én, vasárnap kora reggel értesítette a rendőrséget, hogy a ravatalozó épületében szörnyű pusztítás nyomait fedezte fel. A berendezési és a használati tárgyak összetörve, a falak leverve, az ajtók letépve, és hiányzott néhány eszköz is.

A helyi egyenruhások a forrónyomos bűnügyes kollégákkal kiegészülve rövid idő alatt négy fiatalt hoztak összefüggésbe a vandál cselekedettel. Kettőt tanúként hallgattak ki, mivel kiderült, nem volt közük a rongáláshoz, kettőt gyanúsítottként. Mindketten beismerő vallomást tettek - írja a police.hu.

Egyikük, egy 20 éves, munkanélküli fiatalember részletesen taglalta a szombati ivászatukat, mindent legurítottak, sört, bort, 72%-os likőrt. Csak 19 éves társával bírták a tempót, másik két cimborájuk kidőlt.

A temetőnél felfeszítették a mosdó melletti ajtót, majd az épületben talált baltákkal törni-zúzni kezdtek, miközben bömböltették a zenét, pihenésképp pedig cigiztek és férfimagazint lapozgattak, de szelfi is készült. Utána ott folytatták, ahol abbahagyták. Lendültek a fejszék, és egy kalapács, repültek a fa- és üvegszilánkok, a vakolat. Amikor végeztek, maguknál tartották a baltákat, meg néhány barkácseszközt és elsétáltak.

Társa úgy fogalmazott: „eléggé KO-állapotban voltunk”, aztán „elkapott a hév” és „akkor jó ötletnek tűnt”.
Az előzetes felmérések szerint az épületben okozott rongálási kár meghaladja a 13 millió forintot.
SMS-váltásukban arról írtak, hogy azt mondják majd, nem csináltak semmit, úgysem tudja a rendőrség bizonyítani a bűnüket. Aztán az ujjlenyomat miatt kezdtek aggódni.

Majd arról értekeztek, hogy egyiküknél már járt a rendőrség, de a lényeg, hogy elég, ha ők tudják, mit követtek el.

A rendőrök a helyszínről ellopott tárgyakat megtalálták és lefoglalták. A Budaörsi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya rongálás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a két fiatalember ellen.






