Létrehozva: 2021.05.25.

Brutális támadás: Gyermekük jelenlétében késelte meg volt élettársát

A háborgó férfi, életveszélyesen megsebesítette élettársát.

A vád szerint egy 28 éves férfi egy vita során késsel támadt rá volt élettársára, és a nőt életveszélyesen megsebesítette. A támadásnak a 4 éves közös gyermekük is szemtanúja volt. A főügyészség a férfit emberölés kísérletével és kiskorú veszélyeztetésével vádolja.

Képünk csak illusztráció!

A vádirat szerint a vádlott és a sértett élettársak voltak, kapcsolatukból 2016-ban közös gyermek született. Az együttélésük során a kapcsolatuk megromlott, és külön költöztek. Élettársi kapcsolatuk megszakadását követően, 2020. október 27-én a sértett feljelentést tett a vádlott ellen, amely szerint a férfi életveszélyesen megfenyegette őt.

A vádlott és a sértett 2020. október 29. napjára találkozót beszélt meg a vádlott testvérének III. kerületi albérletében, egyrészt a gyermek átvétele érdekében – aki a megelőző napokban a vádlottnál volt -, másrészt azért, hogy gyermek felügyeletével és elhelyezésével kapcsolatos kérdésekben egyeztessenek.

A sértett a szüleivel érkezett a házhoz, ahol a vádlott várta, majd felvezette őket a lakásba, ahol a vádlott édesanyja, és a közös gyermekük tartózkodott.

Dulakodásba, majd késelésbe torkollott a találkozó

A találkozó során a vádlott és a sértett között szóváltás alakult ki, miután a sértett közölte, hogy a gyermeket az új lakóhelyéhez közeli óvodába szeretné átíratni. A férfi ezért dühében ököllel megütötte a sértettet az arcán. A vádlott édesanyja és a sértett szülei megpróbálták megnyugtatni és lefogni a vádlottat, aki azonban kiszabadította magát, majd a zsebéből elővett késsel többször megszúrta a sértettet a nyakán és a fején, miközben azt kiabálta, hogy megöli őt.

Ezt követően a nagyszülők közös erővel kitolták a lakásból a dühöngő férfit, és a lakás ajtaja elé állva megakadályozták, hogy oda visszatérjen, eközben pedig értesítették a rendőröket és a mentőket.

Csak a véletlennek köszönhető, hogy nem halt meg a nő

A Fővárosi Főügyészség a jelenleg is letartóztatásban lévő 28 éves férfit emberölés bűntettének kísérletével, és kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolja, és vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabására tett indítványt a vádiratban.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

mandiner.hu

Pankotai Lili megcsúszott, de úgy tűnik, sikerült elballagnia

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Döbbenet Ajkán: rémálmokat okoz az, ami a tóból előkerült

NÍNÓ

Beszorult ember, roncsok az úton: mentőhelikopter száguld a balesethez

NÍNÓ

Végzetes balesetet szenvedett a magyar sportoló, két embert vitt még a halálba

NÍNÓ

Brutális baleset az M3-ason: összetörtek a kocsik, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Dráma a vasúti átjáróban: vonat elé hajtott egy kamion, zajlik a mentés

NÍNÓ

Súlyos baleset Ceglédnél, két gyereket és egyikük édesapját mentőhelikopterrel vitték el

NÍNÓ

Most kaptuk: elgázolt egy embert a vonat Újszászon

NÍNÓ

Brutális buszbaleset Budapesten: ezekben a percekben is zajlik a mentés