Ruhásszekrényből került elő a több ezer éves kés-videó
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a RipostMuzeális értékű kelta kést találtak egy férfinél a rendőrök Szolnokon. Jogtalan elsajátítás miatt kell felelnie.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Pécsi Osztálya jogtalan elsajátítás vétség gyanúja miatt folytat eljárást B. József és M. Viktor ellen.
A nyomozók 2020. augusztus 6-án B. József szolnoki lakásában kutatást tartottak, ahol egy régészeti leletet találtak, amely egyelőre ismeretlen időpontban és helyen, valószínűleg földmunka során kerülhetett elő. A régészeti szakértő véleménye szerint az 50 centiméter hosszúságú, vasból készült kés az időszámításunk előtti I-III. századból származó kelta vaskés, mely a korszakra jellemző sajátosságokat mutatja, és feltehetően egy kelta sírból való.
B. József az otthonában megtalált régészeti leletről úgy nyilatkozott, hogy azt M. Viktortól vásárolta. M. Viktor elmondása szerint a tárgyat egy vásárban vette.
Amennyiben bárki a kulturális javak körébe tartozó, talált idegen tárgyat vagy régészeti leletet a jogszabályi előírásoknak megfelelően nem szolgáltat be állami tulajdonba, jogsértést követ el. A rendőrség azt javasolja, hogy amennyiben bárki hasonló tárgyat talál, vegye fel a kapcsolatot a legközelebbi múzeummal vagy jelezze a rendőrség számára!