RETRO RÁDIÓ

Az év lúzere ez a tolvaj – kétszer kapták el, nem is akárhogy

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 06. 16. 22:00

Kétszer is próbálkozott, de nem túl nagy sikerrel.

Riasztás érkezett a zsarukhoz a napokban, hogy éjfél előtt egy XX. kerületi Kossuth Lajos utcai telefon szaküzletbe egy férfi be akar törni. Az egyenruhások három perc alatt a helyszínre értek és az üzlet előtt elfogták a 46 éves H. Bélát, akinél megtalálták azt a feszítő vasat is, amivel a bolt ajtaját fel akarta feszíteni. A férfit előállították a kerületi rendőrkapitányságra, ahol lopás kísérlet miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Három napra rá éjjel ismét ugyanarra a Kossuth utcai címre érkezett bejelentés: egy férfi betört a telefonszaküzletbe, azonban az üzlet riasztója megszólalt és a betörő elmenekült. A rendőrök most is percek alatt a helyszínre értek és a bolttól egy utcányira elfogták a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét: ismét H. Bélát... A férfi második próbálkozására már bejutott az üzletbe, ahol telefonokat, határidőnaplót és szivacsalátéteket készített össze, de a riasztó megzavarta és üres kézzel elmenekült. A betörő terve így második nekifutásra sem jött össze. Első próbálkozását követően három, a második alkalommal pedig öt percen belül elfogták a rendőrök. H. Bélát Lopás bűntett kísérlet miatt ismét őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amit az illetékes bíróság elrendelt – írja a police.hu.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.