RETRO RÁDIÓ

Elütötte és a motorháztetőn vonszolta a sofőrt egy részeg férfi

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 05. 22. 09:50

55 méteren át vitte magával a vétlen sofőrt a részeg férfi.

Május 19-én 18 óra 30 perckor Budapesten a XX. kerület Vágóhíd utca és Szepesség utca kereszteződésében történt közlekedési baleset: Mercédeszével nem adta meg az elsőbbséget egy 68 éves férfi egy Nissannak, amit egy nő vezetett – írja a police.hu.

Az autók összeütköztek, a Nissan áttért a szemközti forgalmi sávba, onnan azonban szemből egy szabályosan közlekedő autó érkezett. A szemből érkező autó sofőrje, hogy elkerülje az ütközést, a kormányt jobbra rántotta és az útpadkának ütközött.

A padkának ütközött autó vezetője kiszállt és odament a balesetet okozó Mercedes sofőrjéhez, aki ekkora már kiszállt az autóból. A hibás sofőr felvette az úttestről a Mercedes rendszámtábláját, ezt követően beszállt az autójába és az előtte álló férfit elütve próbálta a helyszínt elhagyni. A vétlen férfi ekkor a motorháztetőre esett, a vétkes sofőr pedig 55 méteren át vitte magával a motorháztetőn az elütött férfit. Az áldozat végig erősen kapaszkodott, és csak lélekjelenlétének köszönhette, hogy nem történt tragédia, könnyű sérüléseket szenvedett.

Az erősen ittas 68 éves férfit a balesethez riasztott rendőrök a helyszínen elfogták, előállították és közúti veszélyeztetés bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták, majd ezt követően őrizetbe vették és letartóztatásának indítványozását kezdeményezték. A rendőrség elvette a férfi vezetői engedélyét.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.