RETRO RÁDIÓ

Bumburnyáknak hívták a suliban a nagyigyilkost

Bumburnyáknak hívták a suliban a nagyigyilkost
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 03. 23. 04:15

A Somogy megyei Eddén saját nagymamáját végezte ki szó szerint egy 34 éves somogyjádi férfi.

A rendőrség tájékoztatása szerint az unoka pénzt kért a 90 éves nagyijától, aki azonban nem adott neki. Ekkor a férfi egy késsel többször megszúrta, majd kalapáccsal ütlegelte a nagymamáját, aki a bántalmazás következtében a helyszínen életét vesztette.

Fotó: police.hu

A tettes ezt követően felhívta a családját, akik a házhoz siettek és értesítették a rendőrséget. A helyszínen elfogták a tettest, indítványozták a letartóztatását.

Fotó: police.hu

A Ripost elérte a tettes egy korábbi ismerősét, aki lapunknak azt mondta az első meglepetésből felocsúdva: „Mindig is fura volt és kicsit bugyuta, a gimnáziumban az egyik tanára a Bumburnyák becenevet ragasztotta rá” – nyilatkozta az ismerős, aki nem akarta, hogy megnevezzük.

Fotó: police.hu

A kis Somogy megyei településen, ahol a férfi lakott, futótűzként terjedt el, hogy ki az elkövető, a falu lakói indulatosan reagáltak a történtekre. Felmerült, hogy az elkövető kábítószerfüggő, emiatt vált agresszívvá, amikor nem jutott pénzhez, ezáltal droghoz.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.