Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.03.04.

Megölte élettársát, majd egy évig szedte a nő albérlőjétől a díjat a szegedi férfi

Egy veszekedés közben fojtotta meg élettársát, majd azt hazudta az albérlőknek, hogy a nő börtönbe ment.

 

Egy szegedi férfi még 2017 májusában, egy előzetes szóváltást, majd verekedést követően fojtotta meg élettársát a közös lakóhelyükként szolgáló ingatlanban, majd .

A férfi ezután a nő egy másik ingatlanában lakó bérlőnek azt hazudta, hogy a sértettnek évekre börtönbe kellett vonulnia, és emiatt szóban meghatalmazta őt a lakás albérleti díjának beszedésére. Az albérlő a vádlott megtévesztő nyilatkozata nyomán, a vádlott részére, havi 40.000,-Ft összegben, tizennégy hónapon keresztül fizette az albérleti díjat, egészen 2018. júliusáig.

A szerdai előkészítő ülésen a vádlott a vádirati tényállást és a bűncselekmény elkövetését, összességében a bűnösségét beismerte és a tárgyaláshoz való jogáról lemondott. A Szegedi Törvényszék nem jogerősen bűnösnek mondta ki H. V. A. vádlottat emberölés bűntettében, csalás bűntettében és hamis vád bűntettében, ezért – valamint társtettesként elkövetett garázdaság vétsége miatt is – a bíróság halmazati büntetésül 10 év szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.

A bíróság ítéletét az ügyész tudomásul vette, míg a vádlott és védője fellebbezést jelentettek be enyhítés érdekében, így az ítélet nem emelkedett jogerőre.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

"Ott zokogott szegény nő" – hároméves kislány zuhant ki az ötödikről Csepelen, ez mentette meg a biztos haláltól

NÍNÓ

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak Somlószőlősre, itt vannak a részletek

NÍNÓ

Lassan 2 hónapja nem találják a 17 éves zalaegerszegi fiút, tudja valaki, hogy hol van Brendon?

NÍNÓ

Most jött: őket keresi a rendőrség a gyorsforgalmi úti tragédia miatt, 7 nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot

NÍNÓ

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái