Létrehozva: 2020.02.22.

Örül az ártatlan unoka, hogy megvan az igazi tettes – videó

Végre megnyugodhatott az a férfi, akit 2004-ben ártatlanul elítéltek saját nagymamája és nagynénje meggyilkolásáért: megvan az igazi tettes. Norbert a Ripost munkatársától tudta meg, hogy a kettős gyilkosság elkövetőjének a DNS-e egyezik azzal, amit a helyszínen találtak, vagyis biztos bizonyíték van az elkövető ellen.

2004. november 16-án a makói Szegedi utcában egy rokon talált rá holtan egy 78 éves asszonyra és annak 51 éves lányára. A nyomozás során a gyanú a Makó közelében lakó unokára, T. K. Norbertre terelődött, akit hamarosan le is tartóztattak annak ellenére, hogy volt alibije.

Fotó: police.hu/16 év után kapták el a tettest

Vizelet szolgáltatta a hamis nyomot

A férfi azért került a nyomozók látókörébe, mert úgy gondolták, hogy az áldozat ismerhette a tettest, különben annak kutyája megmarta volna, és mert a szagmintája megegyezett azzal, amit a gyilkos menekülő útvonalán rögzítettek. Pedig Norbert tudott erre magyarázatot adni: amikor a nagymamájánál járt látogatóban, az udvaron szokott vizelni, a gyilkos pedig vélhetően ebbe lépett bele, miközben elhagyta a helyszínt. A férfi másfél évet töltött börtönben, mire bizonyítékok hiányában felmentették. Az áldozat körme alatt talált DNS nem egyezett az övével, és feltételezték, hogy annak a gyilkostól kellett származnia. A tettes azonban 16 éven át úgy hihette, hogy megúszta a számonkérést.

Több száz ujjlenyomatot vizsgáltak át

Az ügyet tavaly novemberben vette át a Készenléti Rendőrség Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztálya. Mivel a helyszínen rögzített ujjlenyomat töredékes volt, a gépi azonosítás nem működött, de a jelenkori technikával feljavították és vizuálisan ellenőrizték. Mint azt dr. Petőfi Attila vezérőrnagy elmondta, több száz ujjlenyomatot vizsgáltak meg, amíg eljutottak a gyilkosig: egy mórahalmi 45 éves férfihez, aki 2003-2004 fordulóján – akkori párkapcsolata miatt – többször megfordult Makón. Kedden reggel elfogták Sz. Dénest, aki nem tett vallomást, de a szakértői vélemények ellene szólnak, a DNS-ét is azonosították.

A Ripost megtalálta azt a férfit, aki egykor másfél évet ült előzetesben ártatlanul. Amikor beszámoltunk neki a DNS egyezéséről, felsóhajtott:

„Most megnyugodtam! Annak idején a DNS miatt mentettek fel, ez úgy van rendben, ha megtalálták azt, akinek egyezik a DNS-e” – mondta lapunknak Norbert.

Fél évig nem láthatta újszülött kislányát

Arra a kérdésre, mit érez most, azt válaszolta:

„Örömöt és semmit. Utóbbit azért, mert még mindig nem tudom, ki ez a férfi és miért ölte meg szeretteimet. Az az időszak 16 évvel ezelőtt kikészítette a családomat. A feleségem a legkisebb gyermekünkkel volt állapotos, amikor 2004. november 30-án kimentem az udvarra tüzelőért, és a rendőrök rám rontottak. Szerencse, hogy a családom ezt nem látta, de a három gyerekünket megviselte, hogy elvittek, különösen a kisebbik fiamat. A lányom 2005. május 10-én született, amikor börtönben voltam, és mivel a feleségem az ügy egyik tanúja volt, november 19-én láthattam először” – meséli a férfi, aki végül 2 és fél millió forintos kártérítést kapott, de a legfontosabb az volt a számára, hogy a családja és mindazok, akik ismerik, kiálltak mellette, hittek az ártatlanságában.

„A feleségemmel 30 éve együtt vagyunk. Az egész község kiállt mellettem, még a polgármester is azt nyilatkozta, hogy ártatlan vagyok, ezért sem költöztünk el innen” – teszi hozzá Norbert. Szomorúságot csak a borzalmas tragédia miatt érez.

„Abban az évben halt meg a nagypapám is vérrákban, amikor a nagyit meg a nénémet meggyilkolták. Mindig azt kérdezte tőlem a mama, amikor meglátogattam: Kisfiam, kávé? Szóval nem tervezek most ünneplést…”

Mi történt azon a szörnyű napon? A nyomozóknak sikerült rekonstruálniuk, mi történt 2004. november 16-án a makói házban. A szerényen élő nyugdíjas asszony kiadta pénzváltónak az egyik szobát, a tettes feltehetően ezért remélte, hogy értéket szerezhet nála. Délelőtt ment be, egy vascsővel verte meg a 78 éves asszonyt, majd elvágta a torkát. Még órákat töltött a házban, evett-ivott, valószínűleg érték után kutatott, amikor délután megérkezett az idős asszony 51 éves lánya látogatóba. Rá is vascsővel támadt, majd elvágta a torkát.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

origo.hu

Fáj Magyar Péternek az igazság, de még inkább, hogy rajta röhögnek - itt vannak a legújabb mémek!

borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Hatalmas fordulat jön a TV2 sorozatában

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Robbanás rázta meg Lágymányost: egy nő meghalt

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak