RETRO RÁDIÓ

Megtörten adott interjút a két kislányát elvesztő kecskeméti édesanya

Megtörten adott interjút a két kislányát elvesztő kecskeméti édesanya
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 02. 19. 11:35

Rozália azt mondja, most nincs benne harag, de arra képtelen, hogy felhívja a kislányokat halálba vivő nagymamát. Az anyának elképzelése sincs, mi történhetett, évtizedek óta ismerte a nagymamát, akit nagyon megbízhatónak tartott.

Megtörten, végig a könnyeivel küszködve adott interjút szerda reggel a Mokkában Rozália, aki vasárnap délelőtt vesztette el két kislányát. Mint arról a Ripost is beszámolt korábban, a két gyermek nagymamájával utazott, aki a tilos jelzés ellenére áthajtott a vasúti síneken, a Hírös IC pedig széttépte autóját, és a halálba vitte a 8 és 11 éves gyermekeket.

A kislányok édesanyja azt mesélte a Mokkában, hogy először azt hitte, csak a nagyobbik lánya érintett a tragédiában, a helyszínen tudta meg, hogy mindkét lánya meghalt, amikor a rendőr elkérte tőle adataikat.

Az asszony, bár vasárnap ő maga érdeklődött egykori anyósa állapota felől a kórházban, nem tudott még beszélni a nagymamával.

Megmondom őszintén, nem haragszok senkire, nem az van bennem. De azóta nem tudtam őt felhívni. Ha össze tudom majd magam szedni, talán fel fogom hívni” – mondta könnyeivel küszködve az anya. Ő a rendőröktől úgy tudja, hogy már több helyről is megerősítették, hogy a sorompó és a fényjelző megfelelően működött, ennek ellenére mégis azt mondta a műsorban, hogy nem tartja elképzelhetőnek, hogy a nagymama ennek ellenére a sínekre hajtott. „Most lennénk 18 éves házasok, én még korábbról is ismerem a családot, nagyon megbízhatónak tartom” – fogalmazott a nő, aki többször is kijelentette, hogy nem szeretne vádaskodni, amíg nem zárul le a nyomozás.

Rozália most életben maradt gyermekeire koncentrál. A három nagy gyermeket orvosi igazolással kivette egy hétre az iskolából, velük próbálja átbeszélni a tragédiát, és együtt átvészelni ezt a szörnyű időt, a két kisebb, óvodás korú gyermeket viszont elküldte az oviba.

A láthatóan nagyon gondos családanya úgy véli, a temetés lesz majd a legnehezebb számára. Ezt legkorábban csütörtökön kezdheti majd el szervezni, de mint elmondta, szerencsére nagyon sokan segítik őt mind anyagilag, mind lelkileg ebben a hatalmas tragédiában.

A teljes interjút ITT tudja megnézni.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.