RETRO RÁDIÓ

Évek óta árulták külföldön a lányokat, most lecsaptak rájuk

Évek óta árulták külföldön a lányokat, most lecsaptak rájuk
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 01. 02. 17:45

A banda egyik tagja még saját unokatestvérét is futtatta, a másik felesége pedig a madame volt.

Öt fős bűnszervezetet kaptak el a rendőrök. A férfiak 2014 óta kényszerítettek prostitúcióra nőket, attól sem riadtak vissza, hogy bezárják, megfenyegessék és kizsákmányolják őket.

A Pest megyei zsaruk egy állampolgári bejelentés alapján kezdtek vizsgálódni az ügyben. A nyomozás során hamar egyértelművé vált, hogy több lányt is hamis ígéretekkel csaltak kelepcébe, amiből nehéz volt számukra a menekvés. „A sértettek jellemzően nehéz sorsú, rossz anyagi körülmények közül érkező fiatal nők és lányok voltak. A legnagyobb gond az, hogy az áldozatnak gyanús is volt ugyan, amire vállalkozik, többen mégis úgy ítélték meg közülük, hogy a mélyszegénységnél még ez is jobb. De előfordult az is, hogy ha a sértett tiltakozott, mert nem szeretett volna pénzért testi örömöket szolgáltatni, akkor „gazdájuk” fenyegetéssel érte el azt, amit akart. A velük szembeszálló lányt bezárták, elvették az összes iratát és az elvárt minimum, azaz napi öt kuncsaft után járó minden jussát” – magyarázta Opauszki András alezredes, a KR NNI felderítő főosztályának vezetője. Az elkövetői kör főként a németországi Nürnbergbe, illetve Augsburgba hordta dolgozni a nőket. Egy nürnbergi panzióban egy fóti asszony, N. Lászlóné (54) fogadta őket. A nő egy hosszabb időszakon keresztül lakott ott, és intézte a légyottokhoz szükséges szobákat. Az öt főből álló csoport a lányokat egymás között cserélgette 1000 euróért, de az is előfordult, hogy 200 ezer forint volt az egyikük ára. A tarifa azon múlott, hogy mennyi lehetőséget láttak benne. A banda egyik tagja saját 21 éves unokatestvérét futtatta külföldön 2015-ben, bár az is igaz, hogy a lány beleegyezett az üzletbe. Lehet, hogy a rokoni kapcsolatra tekintettel, de legalább vele jól bántak. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) munkatársai először a bűnszervezet három tagját, a 25 éves fóti N. Andrást, N. Lászlót (25), valamint N. Lászlónét március 26-án Fóton kapták el. A tettesek közös fóti otthonában kutatást tartottak a nyomozók, és a bűncselekmények elkövetéséhez kapcsolódó feljegyzéseket, albérleti szerződéseket, mobiltelefonokat foglaltak le. A rendőrök a három elfogott személyt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket, a bíróság pedig a letartóztatásukról határozott március 28-án. B. Antal és N. Csaba elfogására pedig november 19-re szerveztek összehangolt bűnügyi akciót. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) felderítő főosztálya bűnszervezetben, üzletszerűen, személyi szabadságától megfosztott személy sérelmére erőszakkal és fenyegetéssel elkövetett emberkereskedelem bűntette és más bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a gyanúsítottak ellen.  

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.