RETRO RÁDIÓ

Mentegetőzik a sofőr, aki Kistarcsán a zebrán gázolt halálra egy lányt

Mentegetőzik a sofőr, aki Kistarcsán a zebrán gázolt halálra egy lányt
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 12. 20. 22:30

A férfi azt állítja, hogy semmit sem látott, mert a nap teljesen elvakította a tragédia idején.

A nap annyira elvakította, hogy semmit nem látott, a sebességhatárt pedig nem lépte túl – ezt állítja az a sofőr, aki szerdán délután a kistarcsai Szabadság útján a zebrán gázolt halálra egy 13 éves kislányt – írja a Blikk.

Illusztráció

A lap úgy tudja, a kislány edzésre igyekezett, amikor a tragédia bekövetkezett, és az ütközés következtében métereket repült.

Az újraélesztést egy szabadnapos TEK-es és egy mentős kezdte meg. A gyermek életéért folytatott küzdelmük sikerrel járt, mire a mentők megérkeztek, már újra lélegzett. A mentőben még egyszer újra kellett éleszteni Dorkát, a kórházban azonban a szervezete feladta a harcot.

A tragédia másnapján az iskolára, ahova a lány járt, fekete zászlót tettek ki. Az osztálytársakkal pszichológus foglalkozik, hogy segítsen nekik feldolgozni társuk elvesztését. A tanítás első órájában mindannyian kimentek a baleset helyszínére és mécsest gyújtottak Dorka emlékére.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.