Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2019.09.05.

Váratlan fordulat: itt találtak rá az eltűnt 12 éves kisfiúra

Megtalálta a rendőrség a 12 éves Kálmánt, akinek napokkal ezelőtt veszett nyoma. A járőrök nem egyedül találtak rá a fiúra.

Megtalálta a rendőrség a 12 éves Sz. Kálmánt, akinek eltűnését még szeptember 2-án egy nevelőszülő jelentette be. Aszerint a kisfiú előző nap reggel elment otthonról és azóta nem ment haza.

A rendőrség azonnal keresni kezdte a gyereket és szeptember 3-án az óbudai járőrök a III. kerületben megtalálták egy másik 11 éves fiúval együtt, akivel korábban egy nevelőotthonban nevelkedtek. A gyerekek elmondták a rendőröknek, hogy sérelmükre nem követtek el bűncselekményt. A másik 11 éves fiúról az intézkedéskor kiderült, hogy ő is engedély nélkül ment el egy hegyvidéki gyermekotthonból.

A 12 éves gyereket a rendőrök a VII. kerületi Rendőrkapitányságon adták át a nevelőanyjának, a 11 éves fiút pedig visszavitték a gyermekotthonba.

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

origo.hu

Így távozott Magyarországról Hszi Csin-ping a történelmi látogatás után - kép

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

hirtv.hu

Lencsevégre kapták a Bükkben barangoló medvét

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

magyarnemzet.hu

Készüljön, hamarosan eltűnhet az internet, komoly mágneses vihar éri el a Földet

origo.hu

Az Egyesült Államok szerint az atomháború az egyetlen megoldás

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Égben írt szerelem? Három csillagjegy szívét dobbantja meg az univerzum!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Alakul a dugó, öt autó ütközött az M0-son

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak: kamion és autó karambolozott Szedresnél

NÍNÓ

Rohant a mentő és a tűzoltó: 13 embert menekítettek ki egy lángoló kecskeméti társasházból

NÍNÓ

„A másodperc töredéke alatt megváltozott az életük” – 18 hónapos baba vesztette életét a balesetben

NÍNÓ

„Egy rossz álomban ragadtam” – Százak gyászolják a holtan talált 19 éves lányt

NÍNÓ

Egy órán át küzdöttek a lángokkal Szolnokon, halálos áldozat is van

NÍNÓ

Most kaptuk: Érkező vonat elé zuhant egy nő

NÍNÓ

Tragédia: emberölés történt Szamosújlakon