RETRO RÁDIÓ

Iszonyat Zalában, szörnyűségekre vetemedett egy rabszolgatartó család

Iszonyat Zalában, szörnyűségekre vetemedett egy rabszolgatartó család
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 07. 18. 15:00

Több embert kihasználtak, bántalmaztak és éheztettek. Akkor indult nyomozás, amikor egy áldozatuk életveszélyes állapotban kórházba került.

Letartóztattak egy 41 éves nőt, valamint a fiát és egyik lányát, mert a gyanú szerint évek óta több embert is "rabszolgaként" tartottak és használtak ki Pakodon - erősítette meg a Zalai Hírlap információját csütörtökön a Zala Megyei Főügyészség szóvivője.Pirger Csaba elmondta: januárban egy 24 éves nő került kórházba kétoldali tüdőgyulladással, életveszélyes, kihűléshez közeli állapotban, így indult nyomozás, amely az előzményekre is fényt derített. Ennek következményeként a Pakodon élő család tagjai közül az anyát, huszonéves fiát és hasonló korú lányát a bíróság szerdán letartóztatásba, egy másik lányát pedig bűnügyi felügyelet alá helyezte.

A család tagjai hónapokkal korábban ígéretekkel vették rá a 24 éves nőt, hogy költözzön hozzájuk. Ezután azonban kihasználták, mostoha körülmények között lakott náluk, kölcsönök felvételére kényszerítették, majd a pénzét elvették, valamint rendszeresen bántalmazták, éheztették.

Fény derült arra is, hogy 2015-ben hasonló körülmények között szállásoltak el egy férfit, akit ugyancsak megfosztottak személyi szabadságától, dolgoztatták, bántalmazták, éheztették - írja az MTI. Õt is rákényszerítették, hogy kölcsönöket vegyen fel, a pénzt pedig elvették tőle, végül harmadik próbálkozásra tudott megszökni, hogy rendőri segítséget kérjen.

Pirger Csaba hozzátette: felmerült a gyanúja annak, hogy korábban szintén sanyarú körülmények között tartottak még egy férfit, aki ugyancsak leromlott egészségi állapotban került kórházba, és ott nem sokkal később meghalt.

A társtettesként elkövetett emberkereskedelemmel gyanúsítható családtagok közül hármat letartóztattak, egynek pedig elrendelték a bűnügyi felügyeletét. Alaposan feltehető, hogy összebeszéléssel, áldozataik megfélemlítésével az eljárást megnehezítenék, a fiatal nő ugyanis a szembesítéskor, fenyegetések hatására visszavonta terhelő vallomását.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.