RETRO RÁDIÓ

Ma megkapja a magáét a 17 éves magyar lány gyilkosa

Ma megkapja a magáét a 17 éves magyar lány gyilkosa
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 02. 04. 06:30

Ma hallgatja meg a bíróság azt a fiatalt, aki 2017 szeptemberében eszméletlenre verte, majd meztelenül a vízgyûjtõ aknába dobta és így meggyilkolta a barátnõjét. Ha beismeri azt, amivel vádolják, akkor a törvényszék akár már hétfõn ítéletet is hozhat. Ha nem, akkor tárgyalást tûznek ki, és kezdetét veszi a bizonyítási eljárás.

Mint arról korábban a %Ripost% beszámolt, B. Rolandot a hazugságvizsgáló buktatta le. A 17 éves Csenge ahelyett, hogy a barátaival ment volna szalonnát sütni, leendő gyilkosával randevúzott. A két fiatal együtt töltötte az este egy részét. Azt nem lehet tudni, min vesztek össze – állítólag azon, hogy a fiú nem akarta még felvállalni a kapcsolatukat -, de a fiú többször is beleöklözött a lány arcába, aki elájult. A tettes azt mondta a rendőröknek, hogy azt hitte, Csenge meghalt, és mivel korábban már volt dolga a rendőrséggel kábítószer miatt, attól tartott, börtönbe kerül, ezért akarta eltüntetni a „holttestet”. A lány azonban még élt, amikor a több mint két méter mély víztározóba, a 40 centis vízbe engedte fejjel lefelé, de előtte még levetkőztette. A lány halálát fulladás okozta.

Amikor másnap a szülei keresni kezdték Csengét, gyilkosa úgy tett, mintha segítene a keresésben. Később azonban ellentmondásos vallomásai gyanússá váltak a rendőröknek, és a hazugságvizsgálat során bebizonyosodott, hogy köze van a lány halálához. Kiderült az is, hogy három kábítószeres cigarettát is elszívott azon az estén.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.